Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Új pertípus a képmáshoz és a hangfelvételekhez fűződő jogok védelmére

A sajtó-helyreigazítási per mintájára egy új különleges pertípust hozott létre az Országgyűlés a képmáshoz és a hangfelvételekhez fűződő jogok hatékony védelme érdekében.

A polgári perrendtartásról szóló jogszabály ezt tartalmazó módosítását 113 kormánypárti igen szavazattal, 42 szocialista, LMP-s és független nem ellenében, továbbá 22 jobbikos tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A változtatás előírja, hogy a felek a jogvitájukat már a bírósági eljárást megelőzően próbálják meg rendezni. Az új eljárás ennek megfelelően két szakaszból áll: a pert megelőző előzetes eljárásból, valamint magából a perből.

Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára korábban célként jelölte meg, hogy a viták ne kerüljenek bíróság elé. Emlékeztetett: már az új polgári törvénykönyv is hozzájáruláshoz kötötte a felvételek készítését a tömegrendezvények és a közéleti szereplés kivételével. Hozzátette: a javaslat azon jogsértések orvoslását szolgálja, amelyek elszenvedői fiatalok vagy sérülékeny társadalmi csoportok tagjaiból kerülnek ki.

Az eljárás során a hozzájárulást - amely lehet szóbeli, írásbeli és történhet ráutaló magatartással - a felvétek készítőjének kell bizonyítania. Az újfajta pereket a törvényszékeken lehet megindítani, a tárgyalást legkésőbb a keresetlevél benyújtásától számított nyolcadik napra ki kell tűzni, és csak kivételesen lehet elhalasztani.

Az előzetes eljárás során a sérelmet szenvedő fél a képmás vagy a hangfelvétel készítéséről, illetve felhasználásáról történő tudomásszerzés időpontjától számított harminc napon belül kérheti a sérelem okozójától, hogy a jogsértést hagyja abba, az azt megelőző állapotot állítsa helyre, illetve adjon megfelelő elégtételt és ennek biztosítson saját költségén megfelelő nyilvánosságot. Minderre a képmás vagy hangfelvétel készítésének, illetve felhasználásának időpontjától számított hat hónapig van lehetőség.

Ha a képmás vagy hangfelvétel készítője, felhasználója a kérelemnek határidőben nem tesz eleget, a sérelmet szenvedő fél 15 napon belül megindíthatja a pert.

A törvénymódosítás a kihirdetést követő nyolcadik napon lép hatályba.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×