Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Szabálytalanságok a még el sem indult választási kampányban - 25 éve történt

1990. január 22. hétfő: Horváth István belügyminiszter lemondását sürgeti az SZDSZ ügyvivői testülete. A múlt évi betétek és hitelek alakulásáról, tartottak sajtótájékoztatót az OTP vezetői.

Még el sem kezdődött a választási kampány, Nógrádban máris szabálytalanságokra derült fény. Az MSZMP Nógrád megyei választási irodája írásban tiltakozott az ellen, hogy az SZDSZ Salgótarján központjában már 21-én gyűjtötte az ajánlási szelvényeket, és tudomása szerint másutt a megyében is hasonló akciók folynak. A Hazafias Népfront is jelezte, hogy cédulagyűjtést tapasztalt Salgótarjánban. Egy idős asszonynál nyolcvan, aznap összegyűjtött ajánlási szelvény volt. Az illető elmondta, hogy az MSZMP megbízásából dolgozott.

Horváth István belügyminiszter lemondását sürgeti az SZDSZ ügyvivői testülete. A titkos lehallgatási botránnyal, a Dunagate-tel kapcsolatban Pető Iván, a szabad demokraták szóvivője elmondta, a párt szerint az új belügyminiszternek pártonkívülinek kell lennie, és a Parlamentnek kell felelősséggel tartoznia. Kifejtette, hogy nyilvánosságra kell hozni és azonnali hatállyal érvényteleníteni kell a belső elhárításra vonatkozó belügyminiszteri rendelkezéseket, valamint semmisnek kell nyilvánítani azokat a titkos nemzetközi szerződéseket, amelyek a magyar politikai rendőrség és a Varsói Szerződés más tagállamai közötti együttműködést szabályozták.

A múlt évi betétek és hitelek alakulásáról, tartottak sajtótájékoztatót az OTP vezetői. Elhangzott, hogy 1989-ben 24 milliárd forinttal csökkent a lakosság bankbetét-állománya. Dinamikusan fejlődtek a devizabetétek, az állomány 7 milliárd forintnak megfelelő összeggel gyarapodva az év végére megközelítette a 23 milliárd forintot.  Az idén mind a betétek, mind a hitelek kamatai tovább növekednek. A betétek kamatát átlagosan 6 százalékkal emelik. A hosszú lejáratú hitelek kamata január 1-je óta 24,5 százalék plusz 1 százalék kezelési költség, a rövid lejáratú kölcsönök kamata pedig február 1-jétől 28 százalék plusz 2 százalék kezelési költség lesz.


További érdekességek a rendszerváltó időkről a facebook.com/kozossiker oldalon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×