eur:
386.76
usd:
357.14
bux:
67957.08
2024. május 23. csütörtök Dezső

Rogán: fenntartásokkal, de támogatja a Fidesz a drogteszt-javaslatot

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja fenntartásokkal, "erős pontosításokkal", de támogatja a Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester által felvetett drogtesztjavaslatot - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Közlése szerint voltak ellenvélemények a kormánypárti frakcióülésen, de a frakciónak "messze a túlnyomó többsége" támogatta a javaslatot. A frakcióvezető szavai szerint a drogszűrés ellenzői a drogot támogatják.

Kocsis Máté elképzelésének támogatását Rogán Antal azzal indokolta, hogy az általános drogszűréssel harcolni lehet a drogkereskedelem, a szervezett bűnözés ellen, és meg lehet védeni a gyermekeket.

A legfontosabb módosítási javaslatuk között említette, hogy a kiskorúak drogtesztjének eredményéről csak a szülő értesülhetne, kiskorúak esetében a teszthez nem párosulhatna jogkövetkezmény.

Rogán Antal kijelentette: a drogtesztjavaslat megvalósításához mindent hajlandóak mozgósítani, anyagi forrásokat, technikai eszközöket és megfelelő lebonyolítási menetrendet egyaránt. A vizsgálatokra a kormányt kérték fel, a törvényjavaslat pedig február végére készülhet el.

A VIII. kerületi polgármester tervei szerint a politikusokra és újságírókra is vonatkozó drogtesztről Rogán Antal azt mondta: ez jogi kérdés, arról, hogy a politikusok és az újságírók esetében a teszt hogyan lenne megvalósítható, a fideszes Gulyás Gergely konzultál majd az igazságügyi tárcával, és legkésőbb január végéig véleményt tesz le erről a frakció asztalára.

Kérdésre úgy fogalmazott, "várjuk meg a végét" annak, hogy kire terjesztik ki a drogszűrést, de a közoktatásban részt vevő gyermekek esetében tartja a leginkább indokoltnak. A Kocsis Máté által javasolt 12-18 év közötti korosztályról azt mondta, a pontos korosztályt szakemberek bevonásával határozzák majd meg.

A frakcióvezető azt is jelezte, hogy szerinte társadalmi konzultációnak kell megelőznie a javaslatot. Példaként említette a szülői szervezeteket és a pedagógusokat.

Arra a kérdésre, hogy vizsgálják-e, a drogteszt milyen traumákat okozhat a gyermekeknél, a politikus azt válaszolta: sok orvosi vizsgálat nagyobb traumát jelenthet egy gyermeknek, ezért ezt a kérdést inkább "kekeckedésnek" nevezte.

A sajtótájékoztató elején Szabó Tímea, a PM színeiben politizáló független országgyűlési képviselő egy alkoholszonda megfújására kérte Rogán Antalt, aki ezt meg is tette. Az eredmény negatív lett.

Arra az újságírói kérdésre, hogy támogatná-e a képviselők alkoholtesztjét, a Fidesz frakcióvezetője úgy felelt: minden olyannak áll elébe, amit egyébként bárkinek el kell végeznie, aki dolgozik.

Szerinte egyébként ez "az egész csak azért van", mert az Együttben ülő képviselőtársainak "a drog egy nagyon kényes kérdés".

Kocsis Máté a múlt héten a Facebookon közölte, hogy a 12-18 év közöttieknek, a választott politikusoknak és az újságíróknak évenként kötelező drogtesztet írna elő. A polgármester az oldalán azt írta, hogy a drog életveszélyes, "féltjük tőle a gyermekeket és a jövőnket is". Szerinte ezért érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.23. csütörtök, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
Mutatunk egy befektetést, ami nagyobbat robbanhat az aranynál

Mutatunk egy befektetést, ami nagyobbat robbanhat az aranynál

Egyre súlyosabb geopolitikai feszültségek vesznek minket körül, ráadásul az infláció is a vártnál alacsonyabb tempóban csökken: egy ilyen környezetben nem csoda, hogy előtérbe kerültek a menekülőeszközök a befektetéseknél, az arany azonban új történelmi csúcson van már. A csúcsról csúcsra járó nemesfém grafikonjára ránézve könnyen úgy érezheti a puskaport eddig szárazon tartó befektető, hogy erről a vonatról most lemaradt. Van azonban egy jó hírünk: akad itt egy másik menekülőeszköz, amire ugyanúgy (ha nem még jobban) hatnak a geopolitikai és a makrogazdasági tényezők, mint az aranyra, ráadásul a történelmi csúcs is nagyon messze van még.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×