Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Bakondi: 620 kilométeren folyt a védekezés

A dunántúli folyókon kialakult árhullámok miatt 620 kilométeren volt szükség árvízi készültségre múlt héten, a védekezési munkálatokban 8500-an vettek részt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója a Kossuth rádió 180 perc című kedd reggeli műsorában.

Bakondi György tájékoztatása szerint harmadfokot meghaladó árvízi szint a Dráván, a Zalán, a Rábán és a Murán alakult ki, szavai szerint utóbbi kettőnél kritikus időszakok is voltak.

Öt települést zárt el az áradó víz, és 15 településről 290 embert kellett kitelepíteni. A védekezésnél 425 ezer zsákot és 2700 köbméter homokot használtak fel.

A főigazgató azt mondta, nagyfokú társadalmi összefogást tapasztaltak, a szakemberek mellett 2460 önkéntes, helyi lakos is részt vett a védekezésben.

Bakondi György kitért arra is, hogy a magyar katasztrófavédelem Horvátországnak és Szlovéniának is segíteni tudott az ottani árvízi helyzet kezelésében.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×