Az ünnepségen Kontrát Károly, a tárca parlamenti államtitkára Szent Istvánt méltatta és felidézte: ezer éve külső és belső veszélyek fenyegették Magyarországot és nem volt biztos, hogy megmarad. Hozzátette: az államalapítónak sikerült egybekovácsolnia népét, egységes és erős országgá váltunk, amely megállta a helyét a történelem viharaiban.
Kontrát Károly hangsúlyozta, hogy az erős államnak erős törvényekre is szüksége van, és utalt arra, hogy Szent István a vármegyerendszer létrehozásával korszerű közigazgatást teremtett.
Az államtitkár szerint cél az, hogy Szent Istvánt követve újra erőssé tegyék az államot és biztonságossá az országot. Hozzáfűzte: 2010-ben reménnyel, erővel és cselekedetekkel teli korszak kezdődött Magyarországon, 2014-ben pedig lehetőséget kaptak a megkezdett munka folytatására.
Az ünnepségen a Magyar Érdemrend Középkeresztje katonai tagozatát vette át az Európai Unió iraki polgári válságkezelési missziójának vezetőjeként végzett, az iraki és az európai partnerek legmagasabb szintű elismerését kiváltó, valamint Magyarország nemzetközi hírnevét öregbítő vezetői, válságkezelői és kapcsolatteremtő munkája elismeréséül Huszár László, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Tudományos Tanácsának elnöke.
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozatát kapta Győriné Czeglédi Márta Mária, Jászfényszaru polgármestere, valamint Keresztes Sándor, állami főépítész.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozatát kapta Bognár Jenő Norbert, Bátaszék polgármestere, Dobos József, Sopron jegyzője, Hári Lenke, Balatonfüred alpolgármestere, Nagy Ervin, korábbi országos főépítész, valamint Orgovány László, Galgaguta polgármestere.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje katonai tagozatát hárman, a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatát nyolcan, a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatát négyen, a katonait négyen kapták meg, a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozatát és katonai tagozatát pedig egy-egy díjazott vehette át.
Életmentő Emlékérmet kapott egy csepregi férfi, aki kimentett egy magatehetetlen fogyatékos nőt egy lakástűzből, valamint a boldvai polgárőr parancsnok, aki szintén egy lakástűzből mentett ki egy eszméletlen nőt.
Bátorságért Érdemjelet hatan vehettek át, a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatát négyen, ezüst fokozatát öten kapták, bronz fokozatát pedig egy díjazott kapta meg.
Emellett a miniszter tárgyjutalmakat, Szent György érdemjelet, illetve előléptetésekről szóló okleveleket nyújtott át.
Állami kitüntetéseket és elismeréseket adott át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kedden Budapesten - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden az MTI-t. .
A közlemény szerint Varga Mihály arra emlékezetett, hogy Szent István király gyarapodó, erős és független állammá tette Magyarországot. "Örökül hagyta ránk azt a biztos hitet, hogy egyenrangúak vagyunk minden más nemzettel, nyíltan vállalva lehetünk büszkék hagyományainkra, hőseinkre és magyarságunkra" - mondta.
"Hiszem, hogy mi magyarok ma is képesek vagyunk arra, hogy a sikeres, eredményes nemzetek körébe tartozzunk" - hangsúlyozta Varga Mihály. Hozzátette, hogy azok a nemzetek lesznek a 21. század nyertesei, akik a tudást és tenni akarást szilárd értékekkel tudják párosítani.
Az átadott elismerések a Magyarország érdekében végzett lelkiismeretes, kimagasló színvonalú és eredményes munkáért járnak - szögezte le a miniszter.
Varga Mihály Áder János köztársasági elnök megbízásából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt és a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket adta át.
A Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetést vett át Pozsonyi Pál, a Központi Statisztikai Hivatal nemzeti Számlák Főosztályának vezetője.
A Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést kapott Juhász Mária, a Nemzetgazdasági Minisztérium Közigazgatási és Fejlesztési Koordinációs Osztályának vezetője, Salamon Ildikó, az Állami Számvevőszék számvevő tanácsosa, Schanda János, a műszaki tudomány doktora, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai kar Villamosmérnöki és Információs Rendszerek tanszékének professzor emeritusa, Vargáné Kleeberg - Strohmayer Róza, a Magyar Államkincstár gazdasági vezetője, Vereczkey Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöket, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének vezetője, a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóje, valamint Baldauf Csaba, a Kolping Hotel Spa & Family Resort ügyvezető igazgatója.
A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Béni Mihály, a Szabolcs-Coop Zrt. elnök-vezérigazgatója, Hoffmann József szállodaigazgató, a Hotel Ózon Kft. tulajdonosa, Nádorné Makai Éva, az IMS Budapest Kft ügyvezető igazgatója, Horváthné Pados Zsuzsanna , a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Hivatal Belső Ellenőrzési főosztályvezetője, Huber Éva, a NAV főigazgatója, Ivancsics János, a Linamar Hungary Zrt. vezérigazgatója és Mersich Mátyás, a Hétforrás Zrt. vezérigazgatója a Co-op Hungary Zrt. igazgatósági tagja.
A Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést ketten, Borka Gyula, egyéni vállalkozó, lakatosmester és Dr. Szeri István, a Tisza Volán Zrt. tanácsadója kapták.
A Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetését Sike Olga, a NAV Központi Hivatal Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási főosztályvezető-helyettese és Tímár Edit Ildikó, a NAV Központi Hivatal Panaszirodájának főosztályvezetője vette át.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól






