Az ősrégi fogkőből a korabeli ember táplálkozásáról és életkörülményeiről szereztek ismereteket a kutatók. A megkövült lepedék arról árulkodott, már a középső kőkori ember is bőségesen fogyasztott növényeket - olvasható a PLoS One tudományos lapban megjelent tanulmányban.

Részint nyersen, részint főzve vagy sütve ették a növényeket, kedvencük egy sásféle, a palka vagy diófű (Cyperus rotundus) lehetett az elemzések szerint. Ez a növény Afrikában, Dél- és Közép-Európában, illetve Ázsiában őshonos, ám idő közben mindenütt elterjedt a trópusi és a mérsékelt vidékeken. Jó szénhidrátforrás, gyógyító hatása is ismeretes, bár ma sok helyen gyomnak tartják.

A korábban alkalmazott szénizotópos vizsgálat főként az ember elsődleges fehérjeforrásait mutatta ki, ám nem szólt arról, hogy a növények közül melyeket fogyasztotta az ember. Az élelemtermelés kezdeteinél korábbi növényevésről eddig kevés bizonyítékkal rendelkezett a tudomány.

A Yorki Egyetem Stephen Buckley vezette kutatócsoportja a mai Szudán középső részén található, évezredeken át használt temetkezési hely 14 csontvázát vizsgálta meg, a maradványok fogkövének vegyi összetételét elemezték. A legkorábbi ember i.e. 6700 körül élt, vagyis a középső kőkorszakban, az élelemtermelés előtt, a legkésőbbi vizsgált csontváz i.sz. 400 körül, már a mezőgazdaság korában.

Feltehető, hogy a diófű kőkori fogyasztása miatt találtak szokatlanul kevés szuvas fogat a vizsgált csontvázakon, a diófű ugyanis megakadályozza, hogy a Streptococcus mutans baktérium megtámadja a fogakat.