Infostart.hu
eur:
362.93
usd:
313.51
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Lehel utcai robbantás - A bankszövetség szorosan együttműködik a rendvédelmi szervekkel

A Magyar Bankszövetség hétfő délután összehívta bankbiztonsági szakértőit, hogy - a rendőrség munkáját segítve - vizsgálják meg részletesen a hajnali, a a XIII. kerületi Lehel utcában történt vandál robbantás körülményeit. A pénzintézetek kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy szoros együttműködésben a rendvédelmi szervekkel, civil biztonsági erők bevonásával a robbantásos bűncselekményt felderítsék - mondta Sütő Ágnes, a bankszövetség kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére.

Megdöbbenve értesültek a hajnali robbantásról, és elítélik az ilyen, a közbiztonságot is aláásó, a lakosságot veszélyeztető magatartást. Szerencsés véletlen csak, hogy senki nem sérült meg, hiszen több környező épületben, irodában és sok lakásban is kárt okozott a bűncselekmény - mondta Sütő Ágnes.

Kifejtette: a XIII. kerületi, Lehel utcai pénzintézetek közül több bankfiók nem tudta hétfőn kiszolgálni ügyfeleit. Amíg, várhatóan még néhány napig, ez így marad, az adott bank központi ügyfélszolgálata segít az érintetteknek.

Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a robbantás sem ügyféladatot, sem betétet, ügyfélvagyont nem érint, mivel ezeket nem az adott bankfiókban tárolják - tette hozzá a kommunikációs vezető.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy az eddigi adatok szerint robbantásos bűncselekmény történt a fővárosi Lehel utcában hajnali negyed öt után néhány perccel. A helyszínen négy bankfiók üzemel egymás mellett, ott található az Erste, a CIB, a Budapest Bank és az FHB fiókja.

Szinai Ádám, a CIB Bank kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a Lehel utcai bankfiókok előtt történt hajnali robbantásban a CIB Bank fiókjában jelentős anyagi kár keletkezett, senki nem sérült meg. Az ügyfelek a közelben lévő újpesti, Váci úti (a Westendben lévő), valamint a Flórián téri és a Baross téri fiók szolgáltatásait vehetik igénybe.

A helyszínről készült felvételek szerint a CIB Bank és a Budapest Bank portálja károsodott.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.

Speciális, éjjel-nappal bevethető team jön létre a közterületi krízisek ellen

Szociális munkással, egészségügyi szakemberrel, pszichológussal és szükség esetén rendészeti háttérrel működő 24 órás mobil krízis team jöhet létre a közterületeken jelentkező szociális, szenvedélybetegséggel és pszichiátriai problémákkal összefüggő helyzetek kezelésére – jelentette be a Szociális és Családügyi Minisztérium.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×