Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
314.17
bux:
150244.81
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Tavasszal biztosan indul a 4-es metró

Tavasszal már az utasok is birtokba vehetik a 4-es metrót - jelentette be Pesti Imre kormánymegbízott, miután személyesen is végigjárta az állomásokat.

Január végéig a 4-es metró valamennyi állomása megkapja a jóváhagyásokat. A tíz megállóhelyből nyolcnak már megvan a használatbavételi engedélye, további kettő pedig legkésőbb január végén kapja meg azt - közölte az InfoRádióban a budapesti kormánymegbízott.

Pesti Imre úgy fogalmazott: egy kényes kérdés van, mégpedig a metrókocsik üzemeltetésére vonatkozó, automatikus vonalirányítás használatbavételi engedélyének kiadása. Az illetékes szerint ez egy többlépcsős folyamat, az úgynevezett "sötét üzemmód" némi késéssel decemberben megindult, ez január 15-én be is fejeződik. "Ez a próba szinte hibamentesen zajlik, de még lehetnek előre nem látható informatikai problémák, a beruházó folyamatosan javítja a szoftvert" - tette hozzá Pesti Imre.

A "sötét üzemmód" után vélhetően elindul a hivatalos tesztüzem, amely két hónapig fog tartani. A kormánymegbízott azt reméli, hogy március vége felé ez is sikerrel befejeződik, és ha igen, az azt jelenti, hogy átadható a forgalomnak a 4-es metró.

Pesti Imre azt üzente a budapestieknek, hogy tavasszal mindenképpen használatba vehetik az új metrót, mert az átadásnak minden szakmai feltétele adott lesz. A kocsik már most üzemszerűen működnek, teljesen automatikus irányítás mellett - tette hozzá.

A kormánymegbízott beszélt arról is, hogy valamennyi állomás is szinte teljesen elkészült, a megállók készültségi állapotát Pesti Imre 99 százalékosnak ítélte.

A 4-es metróról szóló első elképzelések 1972-ben születtek, az első terveket, tanulmányokat 1990-ben dolgozták ki. A vonal 2004-ben kapott vasúthatósági engedélyt, az első tervpályázat 2005-ben volt, és egy évvel később már épült a metró. Pesti Imre szavai szerint az elmúlt három évben - különösen az elmúlt két-három hónapban - felgyorsultak az engedélyezési folyamatok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Trump újabb vámokkal sújt le Kínára

Trump újabb vámokkal sújt le Kínára

A Trump-adminisztráció akár 100%-os vámot vet ki az importált drónokra és alkatrészeikre, hogy csökkentse az Egyesült Államok külföldi – elsősorban kínai – beszállítóktól való függőségét és fellendítse a hazai dróngyártást. A legmagasabb vámtétel a nagyobb, érzékeny képességekkel rendelkező eszközökre vonatkozik, míg szövetséges országok termékei kedvezményes, 10–15%-os kulcsot kapnak. Washington nemzetbiztonsági és ellátásbiztonsági kockázatként tekint a külföldi drónfüggőségre, az ukrajnai háború tapasztalatai nyomán pedig stratégiai iparágként kezeli a szektort. A bejelentésre az amerikai drónipari cégek részvényei emelkedéssel reagáltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×