Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
314.93
bux:
149582.6
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Törődést és békét sürgetett karácsonyi üzenetében a pápa - a nap hírei

Az egymás felé fordulás, a személyes kapcsolatok fontosságát hangsúlyozták a magyar keresztény egyházi vezetők. Sikeres évnek tartja 2013-at a magyar külpolitika szempontjából a külügyminiszter.

Törődést és békét sürgetett a világban első karácsonyi üzenetében Ferenc pápa szerdán. A katolikus egyházfő a római Szent Péter bazilika erkélyéről elmondott beszédében az erőszak befejezését sürgette a szíriai háborúban szemben álló felektől, és azt, hogy tegyék lehetővé a humanitárius segítséget. Ugyancsak békét szorgalmazott a többi háborús övezetben, valamint az izraeliek és palesztinok közötti béketárgyalások eredményes lezárását sürgette. A pápa védelmet kért az Úrtól azoknak, akiket hitükért üldöznek, emellett megszólította a nem hívőket is, akiknek szerinte szintén feladata a világban való békére való törekvés. 70 ezres hallgatósága előtt a katolikus egyházfő áldását adta Róma városára és a földkerekségre.

A segítség fontosságáról beszélt a budapesti Szent István-bazilikában tartott éjféli misén Erdő Péter bíboros. Az esztergom-budapesti érsek szavai szerint nem azt kell keresni, mit kaphatunk, hanem azt, hogy miként adhatunk, szerezhetünk másoknak örömöt. A megbékéltető és megáldó Jézusról beszélt a debreceni Református Nagytemplomban tartott istentiszteleten a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Bölcskei Gusztáv püspök kiemelte: Jézus születésével a karácsony a meglepetés mellett az alázat ünnepévé vált. A Jézus segítségével megtapasztalható együttműködésről és az újrakezdésről beszélt prédikációjában a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Gáncs Péter a budapesti Deák téri evangélikus templomban a személyesség, az emberi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta, hiszen a karácsony erről is szól.

Sikeres évnek tartja az ideit a magyar külpolitika szempontjából a külügyminiszter. Martonyi János úgy látja, hogy Szerbiával alakultak a legkedvezőbben a kapcsolatok, de Szlovákia esetében is sok eredményt értek el a gazdasági együttműködésben vagy a határátkelők megnyitásával. Martonyi János hangsúlyozta, Magyarország érdeke, hogy a nyugat-balkáni országok az unió tagjává váljanak.

A terveknek megfelelően halad az M3-as autópálya Õr és Vásárosnamény közötti szakaszának kivitelezése, az új sztrádaszakaszt jövő ősszel adják át. Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: a teljes szakaszon elkészült a földmű, a 6 híd közül négynél már beemelték a gerendákat, a munkálatokat tavasszal folytatják. Az összesen 15 milliárd 400 millió forintos beruházás uniós források segítségével valósul meg.

Oroszországban perújrafelvételt tart szükségesnek az első Jukosz-ügyben a legfelsőbb bíróság elnöke. Ebben az eljárásban ítélték 2005-ben 8 év börtönre Mihail Hodorkovszkijt, aki a múlt héten elnöki kegyelemmel szabadult. A legfőbb orosz bírói testület vezetője az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozatára hivatkozva döntött az újratárgyalásról. A strasbourgi bíróság még júliusban mondta ki, hogy az orosz törvényszék megalapozatlanul kötelezte Mihail Hodorkovszkijt, a Jukosz orosz olajcég korábbi főrészvényesét 113 milliárd forintnak megfelelő adóhátralék megfizetésére.

Kijevben brutálisan összeverték az utcán az ellenzéki tüntetések egyik aktivistáját, egy ismert újságírónőt. Két férfi rángatta ki autójából Tetyjana Csornovolt, aki agyrázkódást szenvedett és eltört az arccsontja. A bántalmazás hírére tüntetők vonultak a belügyminisztérium elé. Az aktivisták szerint nem ez az első eset, hogy az európai integrációt és hatalomváltást követelő demonstráció résztvevőit támadás éri. Viktor Janukovics ukrán elnök utasította a belügyminisztert és a főügyészt a történtek azonnali kivizsgálására.

Törökországban lemondott a környezetvédelmi és várostervezési miniszter, miután a gazdasági és a belügyi tárca vezetője is bejelentette távozását. A politikus egyúttal burkoltan lemondásra szólította fel a kormányfőt is. Mindhárom miniszter fia ellen vádat emeltek egy kiterjedt korrupciós ügyben. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök szerint összeesküvés áll az eset hátterében, és mintegy száz rendőrfőnököt máris menesztettek vagy áthelyeztek.

Franciaországban és Nagy-Britanniában több százezer háztartás maradt áram nélkül a Dirk nevű vihar pusztításainak következtében. A szakadó eső és a hurrikán-erejű szél öt ember halálát okozta Angliában, amelynek déli és középső részén több helyen másodfokú árvízvédelmi riasztást adtak ki a hatóságok. A vihar miatt Angliában és Franciaországban is repülőjáratokat kellett törölni, helyenként szünetelt a vasúti közlekedés és leállították a kompközlekedést a La Manche-csatornán.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×