Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
314.83
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Pénzügyi törvényeket is módosított a Ház

Egyebek mellett az adótörvényeket, a biztosítási törvényt és az árfolyamgát igénybevételének szabályait is módosította az Országgyűlés kedden.

A képviselők 253 igen szavazattal, 77 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett fogadták el a kormány pénzügyi tárgyú jogszabály-változtatási javaslatait.

A Ház döntött arról, hogy az állam a bevett egyházaknak felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékát kiegészíti az összes szja-bevétel egy százalékára, ha az adózók felajánlásai nem érik el ezt a szintet. A támogatást az 1 százalékos felajánlások arányában osztják szét a bevett egyházak között.

A törvény megnyitja az árfolyamgátat azon devizahitel-adósok előtt, akik augusztus 11. és november 9. között 90 napot meghaladó késedelembe estek de a szerződésüket a bank még nem mondta fel. A rögzített árfolyamot az adósok 2014. február 7-ig kezdeményezhetik.

Az szja-szabályok módosítása beemeli az adómentes cafeteriajuttatások körébe a cég saját sportlétesítményének használatát, illetve az ott szervezett sportrendezvényeken nyújtott szolgáltatásokat.

A jövedéki törvény is módosult, így a jövőben a cigarettapapír és -töltő is csak trafikban árusítható.

A biztosítási törvény több olyan fogalmat is definiál, amelyet eddig is használtak a biztosítók. Így például bekerült a törvénybe a jutalékvisszatérítés. A jutalékot akkor kell visszafizetnie az alkusznak, ha a biztosítási szerződés idő előtt megszűnik és a befizetett díjak nem fedezik a jutalékot. A megtakarítási jellegű életbiztosításoknál a kifizetett jutalék nem haladhatja meg a jutalékfizetés időpontjáig a biztosítóhoz beérkezett biztosítási díj összegét.

A törvényhez számos zárószavazás előtti módosítás is érkezett. Így például a nemzeti eszközkezelőről szóló törvény kiegészült a tartalék ingatlan fogalmával. Ebbe a kategóriába kerülnek az ócsai programban nem hasznosított lakások mellett a lakhatásra alkalmas, de nem lakás célú ingatlanok ugyanúgy, mint a bérlővel nem rendelkező lakások. Az ilyen lakások bérét a kormány rendeletben állapítja majd meg.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×