A Magyar Nemzet arról ír, hogy nőhet a közfoglalkoztatottak bére. A Nemzetgazdasági Minisztérium több változatot is készített a közfoglalkoztatotti bér emelésére, amelyekről napokon belül dönthet a kormány. A jövő évi költségvetési javaslatban jelentősen nő a közfoglalkoztatásra szánt forrás: a Start-programokra 2014-ben 183,8 milliárd forintot terveznek, míg idén ez az összeg 153,7 milliárd volt, vagyis 20 százalékkal nő az összeg.
A Népszabadság cikke szerint az ügyek áthelyezése miatt talán még a Hagyó-pert is elölről kell kezdeni. Az állam az európai jogok egyezményének két pontját is megsértette.
Az Indexen arról olvashatnak, hogy a műholdfelvételek alapján gyorsuló ütemben fogy a jég a Nyugat-Antarktiszon. A térségből jelenleg évi több mint 150 köbkilométer jég jut a tengerbe. Ez azt jelenti, hogy a Nyugat-Antarktisz 15 százalékkal járul hozzá globálisan a tengerek és óceánok vízszintjének emelkedéséhez.
A Portfolio.hu arról ír, hogy kiszivárgott az új Fed-vezető neve. A Fehér Ház állítólag közel jár ahhoz, hogy megnevezze az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény következő alelnökét Stanley Fischer személyében. Fischer nyolc évig vezette az izraeli jegybankot, most júniusban vonult vissza.
A Napi.hu érdekes videointerjúkat közöl arról az emlékezetes konferenciáról, amelyen a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György Olli Rehn uniós pénzügyi biztost lemondásra, a hitelminősítőket pedig Magyarország felminősítésére szólította fel. Kiderül a beszélgetésekből az is, hogy milyen Siemens-projektet bukott el Magyarország és hogy mi vonzhatná ide nagyobb arányban a német befektetőket.
A Pénzcentrum.hu cikke szerint új béren kívüli juttatásként jövőre már a lakáshitel törlesztőrészletében is segíthetnek a munkáltatók. Mivel ez adómentes cafeteria elem lehet, így a focibérleten kívül nem lesz más hasonlóan kedvező támogatás.




