Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Megállapodhat Gyurcsánnyal a választás előtt az MSZP

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a választások előtt pártja megegyezik Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökével. Józsa István erről kedden a Duna Közbeszéd című műsorában beszélt.

Azzal kapcsolatban, hogy a volt miniszterelnök egy televíziós interjúban az MSZP és az Együtt-PM vezetőit arra szólította fel, hogy december 10-ig kérjék saját fórumaik jóváhagyását az együttműködési tárgyalások újrakezdéséhez, Józsa István a műsorban azt mondta: ha valaki ilyen ultimátumszerű felszólítással él, határidőket szab, annak nem az a célja, hogy megegyezés jöjjön létre.

"Mi bízunk Gyurcsány Ferenc bölcsebb belátásában, és a választás előtt meg fogunk tudni állapodni" - jelentette ki.

Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy ezek szerint az MSZP is meg akar állapodni Gyurcsány Ferenccel, Józsa István úgy fogalmazott: "persze, a DK támogatói derék, baloldali szavazók. Azokra mi számítunk".

A frakcióvezető-helyettes szerint Gyurcsány Ferenc kiszámíthatóbb lesz, ha közelednek a választások.

Józsa István arról is beszélt, hogy a Jobbik nélkül összegyűlt 78 aláírás, így már készen áll a vizsgálóbizottság létrehozása az állítólagos áfacsalások feltárása.

A testület azt a folyamatot vizsgálna, hogy milyen politikai támogatás alapján állította le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), azokat a vizsgálatokat, amelyeket Horváth Andrást, a NAV egykori munkatársa akart kezdeményezni - mondta el.

Józsa István közölte, a vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló kezdeményezésüket hétfőn terjesztik a parlament elé.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

Órákig értekezhetnénk arról, mennyire kiszámíthatatlan módon nyúltak bele a magyar háztartások pénzügyeibe az egymást követő Orbán-kormányok. Az azonban extrémnek számított volna már akkor is, hogy 200 ezer magyar lakáshiteles nem tudja, milyen szabályok szerint határozzák meg a törlesztőrészletét másfél-két hónap múlva.  Márpedig a kamatstop szeptember 30-ai kivezetéséről szóló legutóbbi kormánybejelentést máig nem követte jogszabály, nem tudni, mire készüljenek a felek. A hatályos törvény alapján „örökké” tart az intézkedés, ezért a bankok több tízmilliárd forintnyi veszteséget számoltak el a második negyedévben, bár a legrosszabb forgatókönyvet ügyesen elkerülték. Piaci forrásaink szerint valószínű, hogy az idei év már elúszott a kamatstop kivezetése szempontjából, a Pénzügyminisztérium azonban nem válaszolt ezzel kapcsolatos megkeresésünkre. A kérdéssel a Portfolio szeptemberi Future of Finance 2026 konferencián is foglalkozunk, nem érdemes lemaradni róla.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×