Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
314.97
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Rogán: Magyarország szabad ország, ahol a bíróságról is lehet véleményt mondani

Rogán Antal szerint Magyarország egy szabad ország, ahol mindenkinek szabadon lehet bármiről véleménye, még a bíróságokról is.

A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője ezt csütörtök délután a Facebook-oldalán tette közzé, azután, hogy Darák Péter, a Kúria elnöke kijelentette: fel kell lépni minden olyan nyilatkozattal szemben, amely alkalmas arra, hogy az eljárások befolyásolásának látszatát keltse.

Darák Péter az újonnan kinevezett bírósági fogalmazók, titkárok, bírák és bírósági vezetők számára rendezett ünnepségen csütörtökön Budapesten hangsúlyozta: a bírák nem utasíthatók, más hatalmi ágak képviselői pedig nem fogalmazhatnak meg elvárásokat velük szemben.

Mindezt azzal kapcsolatban közölte, hogy Rogán Antal kedden egy, a Facebookon közzétett videón felháborítónak nevezte, hogy az első fokon ittas vezetésért elítélt szlovák nő a nem jogerős ítélet után előzetes letartóztatásból luxuskörülmények közötti házi őrizetbe került. A Fidesz-frakció nevében azt kérte a parlament alkotmányügyi bizottságának elnökétől és az igazságügyért felelős minisztertől, hogy vizsgálják ki a szabad lábra helyezés, a házi őrizet indokoltságát.

Aznap a Budapest Környéki Törvényszék másodfokú, jogerős döntésével megszüntette az M3-s autópályán halálos balesetet okozó nő házi őrizetét, és elrendelte ismételt előzetes letartóztatását.

Rogán Antal csütörtökön azt írta Facebook-oldalán, Magyarországnak olyan országnak kell lennie, ahol senki sem részesülhet jobb elbánásban csak azért, mert sok pénze van.

"Magyarország egy szabad ország, ahol mindenkinek szabadon lehet bármiről véleménye, még a bíróságokról is. Nekem is, és Önöknek is" - írta.

Hozzátette: "az első Rezesová-ítélet után nem csak nekem, hanem nagyon sokaknak az volt az érzése, hogy azért részesült más elbánásban, mert a családja gazdag". Szerinte ez a valódi probléma, amivel a bírósági vezetőknek foglalkozniuk kellene.

Csütörtökön az MSZP-s Bárándy Gergely a fideszes politikus korábbi megnyilvánulása miatt elhatárolódásra szólította fel Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, mert szerinte Rogán Antal súlyosan megsértette a bíróságok függetlenségét.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×