Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Választások: alakul a PM jelöltlistája

A Párbeszéd Magyarországért (PM) taggyűlése szombaton megkezdte a szervezet jövő évi egyéni képviselőjelöltjeinek és választási listájának jóváhagyási folyamatát - mondta el vasárnap Jávor Benedek.

A társelnök közlése szerint a folyamat várhatóan két-három héten belül zárul le, de az MTI úgy tudja, néhány jelölt esetében megszületett a végleges jóváhagyás.

Jávor Benedek arra is kitért, hogy a taggyűlés jóváhagyta az Együtt 2014-el és az MSZP-vel kötött megállapodásokat. Korábban már nyilvánosságra hozták, hogy az MSZP és az Együtt-PM nem készít közös választási listát, de nem is indítanak egymás ellen egyéni képviselőjelölteket, a 106 körzetet pedig 75-31 arányban osztották fel egymás között.

Az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarország megállapodása szerint a nekik jutott 31 körzetből 11-ben a PM dönthet a képviselőjelöltek személyéről - mondta Jávor Benedek.

Ennek értelmében szombaton a PM taggyűlésén elkezdődött az egyes jelöltek személye és a választási lista jóváhagyása. A politikus hozzátette: néhány egyéni választókerületben még "végső simításra szorul" a folyamat, ahogy egyelőre a lista sem végleges. Szavai szerint ezek lezárása két-három héten belül várható, éppen ezért egyelőre neveket sem akart mondani.

Az MTI úgy tudja, néhány egyéni képviselőjelölt megkapta a taggyűlés jóváhagyását. A távirati iroda információi szerint Vecsésen Szabó Rebeka országgyűlési képviselő, a főváros XVI. kerületében Tordai Bence, a PM elnökségi tagja, Balatonfüreden Scheiring Gábor képviselő, Dombóváron pedig Tigelmann Péter vállalkozó indulhat egyéniben.

Az MTI továbbá úgy értesült, hogy a fővárosban a XVI. kerület mellett a VI.-VII., XI.-XXII. és a XII. kerületi választókörzetekben nevezheti meg az egyéni képviselőjelölteket a PM. Az egyéni jelöltek személyéről a PM a vele szövetséges Együtt 2014-gyel is egyeztet.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×