Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Áder: a szabadság az egész nemzet ügye

A szabadság az egész nemzet ügye, minden ember ügye - mondta Áder János vasárnap Nagyigmándon, az aradi vértanúkra emlékező ünnepségen.

"A szabadságharc utáni évek gyászos csendet hoztak. A csend pedig felismerést, hogy ez a forradalom, ez a szabadságharc az ország egészében, a nemzet lelkében zajlott. A legfontosabbat elérte" - mondta a köztársasági elnök.

Hozzátette, hogy a szabadságharc az önrendelkezés felelősségét, a polgári fejlődés lehetőségét üzente. "Hogy nincs többé erő, nincs többé hatalom, sem Világosnál, sem Aradnál, mely megállítaná az önmaga útját járni kívánó magyar nemzetet" - mondta.

A köztársasági elnök emlékeztetett Deák Ferencre, aki miközben a kiegyezésen dolgozott, a vértanúk emlékére tizenhárom tölgyfát ültetett, melyek többsége ma is él.

Az államfő beszéde után az ünneplőkkel közösen a Vértanúk terén megkoszorúzta Manszbarth Antal és Szikszay János emlékoszlopát, majd a temetőben is koszorút helyezett el sírjaiknál,

A huszonhét esztendős Manszbarth Antal római katolikus plébános és a negyvenhat éves Szikszay János református lelkész Csákberényben végezték szolgálatukat. Miután a császári alakulatok a móri járást elfoglalták, a népfelkelésről prédikáltak és az egyházközségekben emelték fel szavukat a császári kormány ellen.

Letartóztatásuk után Nagyigmándra, Haynau főhadiszállására kisérték őket, ahol a főparancsnok jóváhagyta halálos ítéletüket és 1849. július 12-én mindkettejüket kivégezték, testüket fél napig közszemlére tették, majd Nagyigmándon temették el őket.

A településen tiszteletükre 1908-ban emeltek emlékoszlopot a református templom mellett, és minden évben július 12-én emlékeznek rájuk.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×