Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Kétszáz kerékpárt kap a polgárőrség

Kétszáz kerékpárt kap a rendőrségtől az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) - jelentette be az országos rendőrfőkapitány a 100x100 biztonság elnevezésű bűnmegelőzési mintaprogram régiós fórumán szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszalökön.

Papp Károly altábornagy közlése szerint az erről szóló közbeszerzési eljárás folyamatban van, arról, hogy az eszközök hová kerülnek, a polgárőr szövetség elnöksége dönt.

A főkapitány emlékeztetett, májusban húsz segédmotoros kerékpárt kapott a polgárőrség, hamarosan pedig öt gépkocsit biztosít az OPSZ-egyesületek munkájának támogatására az Országos Rendőr-főkapitányság.

Papp Károly a fórumon tartott előadásában megerősítette, a rendőrség továbbra is stratégiai szövetségesként tekint a polgárőrségre, a két szervezet élő, napi kapcsolatban áll egymással. A közbiztonság és közrend javítása érdekében elengedhetetlen a rendőrség, az önkormányzatok és a polgárőrség összefogása és a kölcsönös segítségnyújtás - fogalmazott.

Hozzátette: a rendőrség szeptember végén öt megyében indított el összehangolt közterületi járőrszolgálatot a Készenléti Rendőrség erőinek segítségével. A következő időszakban Nógrád megyében is hasonló, készenléti egységekkel kiegészített akciók indulnak - közölte Papp Károly.

Túrós András, az OPSZ elnöke a 100x100 program eddigi tapasztalatairól szólva elmondta, a kezdeményezésnek nagy a támogatottsága mind a polgárőrség, mind pedig a rendőrség részéről. A körzeti megbízottak nagyban segítik a helyi polgárőr egyesületeket, több helyen pedig többszörösére nőtt a közösen végzett járőrszolgálati órák száma - ismertette.

A konferencia végén az országos rendőrfőkapitány az ajaki polgárőr egyesületnek egy személygépkocsit adott át.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×