Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
315.8
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Két javaslat a családi adókedvezmény bővítésére - lapszemle

A Magyar Nemzet a családi adókedvezmény kiszélesítéséről, míg a Népszabadság a villanyautókról ír.

A Népszabadság arról ír, hogy idén Magyarországon öt villanyautót helyeztek forgalomba, miközben ennél több nyilvános töltőállomást avattak. Budapesten felavatták a tizedik, Siófokon pedig az első nyilvános töltőoszlopot. Ez utóbbi a Balatoni Fejlesztési Tanács 240 kilométeres tervezett túraútvonalának 50 töltőállomásából az első.

A Magyar Nemzet szerint két kormánypárti javaslat is készült a családi adókedvezmény kiszélesítésére a népesedéspolitikai program kapcsán. Pálffy István, a KDNP frakcióvezető-helyettese azt mondta, a párt által készített szakértői anyag a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére terjesztené ki a családi adókedvezményt, míg a fideszes javaslat ezt a 7 százalékos egészségbiztosítási járulék terhére tenné. A KDNP szerint saját javaslatuk kedvezőbb a nagycsaládosok és a szerényebb anyagi körülmények között élők számára.

Hágában dúl a bálnaháború - olvasható az Indexen. Miközben évek óta szabályos haditengerészeti összecsapások zajlanak az Antarktisz körüli Déli-óceánon, Ausztrália úgy döntött, jogi eszközökkel zúzza szét a japán bálnavadászatot. Ezért a Nemzetközi Törvényszékhez fordult, hogy megállítsa a tudományos célokra hivatkozó, de kereskedelmi mennyiségű bálnát leölő Japánt. A precedens értékű per végeredménye azon fog múlni, aktivista lesz-e a bíróság, azaz leteszi-e voksát a környezetvédelem mellett. A szakértők tehát szócsatáznak, a bálnavédők pedig csendben készítik fel hajóikat az idei bálnaháborúra.

Több mint 4700 cég, illetve magánszemély szerepel a NAV feketén foglalkoztatókat feltüntető listáján, a minap aktualizált lajstrom száz új szereplővel bővült - írta a Napi Gazdaság. A lap ismerteti, hogy a szabályok szerint az kerül fel a listára, aki vagy amely cég egy ellenőrzés során fennakad a rostán, mert be nem jelentett alkalmazottal dolgoztat. A szankció részeként a foglalkoztató két éven át marad a listán, ezt követően automatikusan lekerül onnan. Kivéve, ha ismételten elkapja a hatóság. Ebben az esetben a korábbi ügyek is maradnak a listán, vagyis a szemlélő számára egyértelmű lesz a folyamatos visszaélés - van, aki háromszor is lebukott.

A Pénzcentrum.hu szerint az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar pénzügyi csalássorozatára derített fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy 33 éves férfi tőzsdei befektetés ígéretével csalt ki százmilliókat, több mint 700 magánszemélytől.

A Portfolio.hu arról ír, hogy az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) szerint idén és jövőre is alacsonyabb lehet a térség növekedése a korábban előrejelzettnél. Ennek alapvetően a kínai gazdaság lassulása és a fejlett országok visszafogottabb exportkereslete lehet az oka. A bank előrejelzése szerint a régiós GDP 6,3 százalékkal nőhet 2013-ban és 6,4 százalékkal jövőre, míg áprilisban még rendre 6,6 és 6,7 százalékra számítottak.

Hanganyag: Windisch Judit

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×