Infostart.hu
eur:
363.63
usd:
314.75
bux:
148599.97
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Horn Gyula temetése - Ezért nem jelent meg Németh Miklós

Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke a fővárosban hétfő délelőtt kialakult közlekedési fennakadások miatt nem jutott el Horn Gyula volt kormányfő temetésére. Az elhunyt kormányfőre emlékezve Németh Miklós az MTI megkeresésére azt mondta: "vérbeli politikust" ismert meg Horn Gyulában.

Németh Miklós elmondta, vasárnap felutazott balatoni nyaralójából Budapestre, lakása postaládájában azonban sem a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságtól, sem a Magyar Szocialista Párttól (MSZP) nem talált meghívót Horn Gyula temetésére.

A volt miniszterelnök azonban - mint mondta - részt akart venni a temetésen, ezért hétfő reggel kilencre taxit rendelt lakásához, ám elmondása alapján a forgalmi dugók miatt háromnegyed óra alatt sem tudott átjutni a Dunán, ezért ekkor, a Rácz fürdő elől visszafordult. A korábbi kormányfő bírálta, hogy a szervezők nem gondoskodtak a résztvevők akadálytalan megérkezéséről.

Az MTI értesülése szerint ugyanakkor a szervezők - akik senkinek sem küldtek meghívót, csak úgynevezett értesítést - Németh Miklósnak is küldtek értesítést. A temetés előtti "főpróbán" az MSZP jelen levő illetékese azt mondta, hogy volt miniszterelnök megkapta azt, és az MSZP illetékese arról is tájékoztatta a szervezőket, hogy Kiss Elemér, a Horn-kormány államtitkára fogja elvinni Németh Miklóst a temetésre.

Horn Gyula volt szocialista miniszterelnököt hétfő délelőtt a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkert 15. számú parcellájában helyezték örök nyugalomra. Horn Gyula 1994 és 1998 között volt kormányfő, 1989 májusától 1990 májusáig pedig a Németh-kormány külügyminisztere volt.

Németh Miklós az MTI-nek vérbeli politikusként jellemezte Horn Gyulát, akivel - mint visszaidézte - utoljára 2000 novemberében találkozott.

Címlapról ajánljuk
Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével
cikkünk frissül

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – van miről beszélnie Magyar Péternek. Cikkünk frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×