Elrendelték Győrújfalu kitelepítését - közölte a kormányfő. Orbán Viktor hozzátette: az intézkedés mintegy kétezer embert érint. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője hangsúlyozta: a gát repedései miatt biztonsági megfontolásból döntöttek a kiürítésről. Leányfaluról csaknem 300 embert telepítettek ki a hullámtérből, Fejér megyében 120 embernek kellett elhagynia otthonát a Duna által veszélyeztetett területekről.
A Duna-menti gátakra gyakorolt víznyomást tartja veszélyesnek a kormányfő. Orbán Viktor Dunaalmáson a Kossuth Rádiónak elmondta: megfelelő a gátak magassága Győr-Moson-Sopron megyében, Komárom-Esztergom megyében pedig a töltések magassága legalább 40 centiméterrel haladja meg a várható legmagasabb vízállást. Áder János államfő Mecsér határában arról beszélt, hogy a mostani árvíz elleni védekezés előbb kezdődött és szervezettebb a korábbiaknál.
Hamarosan több mint ezer önkéntes tartalékos katona segít az árvízi védekezésben, miután országszerte újabb behívást tartottak. Kun Szabó István, a budapesti helyőrségi dandár parancsnoka elmondta: a Honvédség több ezer katonája van kint a gátakon, akik a Duna teljes szakaszánál töltik a homokzsákokat, segítik a védművek megerősítését.
Jó állapotban vannak a fővárosi védművek, így a pillanatnyi állás szerint valószínűleg nem lesz szükség kitelepítésekre - hangsúlyozta a Főváros Védelmi Bizottság elnöke. Pesti Imre kormánymegbízott elmondta: Budapesten a közműszolgáltatók is felkészültek a Duna magas vízállására, így a legrosszabb forgatókönyv esetén sincs veszélyben a szolgáltatás. A fővárosban hétfő hajnalban 895 centiméteren várják a tetőzést, ami 35 centiméterrel haladja meg az eddigi legnagyobb vízállást.
Közép-Európában továbbra is több helyen kritikus a helyzet az áradások miatt. Kelet-Németországban az Elba továbbra is gátszakadással fenyeget, miközben az árhullám az észak-nyugati országrészhez közelít. A Duna bajorországi szakaszán is még víz alatt áll több település. A felsőbb szakaszok után már Ausztriában is csökken a vízszint, de még nem múlt el a veszély Bécs és a magyar határ között. Pozsonyban történelmi magassággal tetőzött a Duna, és a városban 300 háztartás van áram nélkül, és más településeken is korlátozták a szolgáltatást.
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonásáról szóló törvényjavaslatot. Az indítvány elfogadásával október elsején szűnne meg a PSZÁF.
Az Európai Bizottság kifogásai nyomán kikerül az alaptörvényből az a passzus, amely szerint ha az államnak váratlan fizetési kötelezettsége támad az Alkotmánybíróság, az Európai Bíróság vagy más nemzetközi bíróság döntése miatt, adót vethet ki ennek finanszírozására - jelentette be a külügyminiszter. Martonyi János hozzátette: törlik azt a részt is, ami lehetővé tette a bíróságok közötti ügyáthelyezést.
Egy új üzem felépítéséhez hasonlította a Bridgestone tatabányai gumiabroncs-gyárának bővítését a kormányfő. Orbán Viktor hangsúlyozta: az összesen 71 és fél milliárd forintból megvalósuló beruházás a jelenlegi 350 mellé több mint 500 új munkahelyet teremt.
Az idei költségvetésben 42 milliárd forint szerepel a használatarányos útdíjrendszer kiépítésére, ebből több mint 2 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a kormány. Az összeg jelentős részét a rendőrség kapja beruházásra.
Felügyeleti díjat fizettetne a világörökségi területen működő, szeszes italt árusító kereskedelmi és vendéglátó üzletekkel a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal, V. kerületi polgármester törvénymódosítási javaslata értelmében augusztus elsejétől naponként és vendégenként 20 forintot kérhetnének az önkormányzatok az éjszakai nyitvatartással összefüggő közbiztonsági vagy köztisztasági feladatok ellátására.
A családi pótlék és a jelenlegi támogatási rendszer további korszerűsítését javasolja a Nagycsaládosok Országos egyesületének elnöke. Székely Hajnalka az InfoRádió Aréna című műsorában Európában egyedülállónak nevezte a magyar kedvezményeket, de szerinte a mostani igényeknek megfelelően célszerű lenne azokat ismét áttekinteni.
Magyarország jelentősen javította az elmúlt években a nukleáris és radioaktív anyagok, valamint a kapcsolódó létesítmények védelmének rendszerét. Ezt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség delegációjának vezetője állapította meg a magyarországi felülvizsgálat budapesti záró értekezletén.





