Szükség van a magyar haderő fejlesztésére - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter egy budapesti konferencián. A kormány vállalta, hogy 2016-tól a GDP 0,1 százalékával növeli a honvédelmi költségvetést, így 2022-re növekvő GDP-vel számolva, annak 1,39 százaléka áll rendelkezésre a területre. Hende Csaba úgy véli: a pluszforrásból megvalósulhat a magyar honvédség modernizálása.
A globális biztonsági környezetben zajló rendkívüli dinamikájú változások hosszú távon kiszámíthatatlanná váltak. Ez pedig nemcsak felértékeli a haderő szerepét, hanem egyenes elengedhetetlenné teszi a hiteles katonai erő fenntartását. Ebből is az következik, hogy alapvető szükség van a haderő fejlesztésére - fejtette ki.
Hende Csaba emlékeztetett arra, hogy a kormány elkötelezett a honvédelem megújítása mellett; ennek fontos rész volt a nemzeti katonai stratégia decemberi elfogadása. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: Magyarország elkötelezett a nemzetközi biztonság és béke mellett, egyúttal fontos a tartós és kiegyensúlyozott transzatlanti kapcsolatok fenntartása. Kiemelte: a nemzeti önerő és a szövetségi együttműködés kiegészítik egymást. A tervekről szólva elmondta: azt szeretnék, ha a kiképzett tartalékos katonák száma 4400-ról 2014 végére 8000-re emelkedne.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes