eur:
388.39
usd:
360.88
bux:
68648.18
2024. május 7. kedd Gizella

Nem tudni, mikor kezdődik a pénztárgépek ellenőrzése

A tervezettnél százmilliárd forinttal kevesebb áfabevétel folyt be tavaly a költségvetésbe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese az InfoRádió Aréna című műsorában. Varga Árpád azt nem tudta megmondani, elindul-e a pénztárgépek ellenőrzése április elsejétől.

A vártnál 1-2 százalékkal kevesebb adót szedett be tavaly az adóhatóság - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese. Varga Árpád úgy fogalmazott: az elmaradásnak részben objektív okai vannak, mert ha a gazdaság nem nő, akkor az adóbevételek sem az elvártnak megfelelően folynak be. A költségvetés még másfél százalékos gazdasági növekedéssel számolt tavaly - tette hozzá.

Az elnökhelyettes hangsúlyozta: a legnagyobb lemaradás, mintegy 90 milliárd forint - az évközbeni változások miatt - a pénzügyi szervezetek különadójánál volt. Hozzátette: emellett a többi között elmaradtak az eva-bevételek a kulcs emelése miatt, az áfabevételnél mintegy 100 milliárd elmaradás volt, míg a pénznyerő gépek év vége előtti megszüntetése 26 milliárdos bevételkiesést okozott. A tervezettnél több pénz folyt be jövedéki adóból, illetékből és az ágazati különadóból. A társasági adóbevételnél minimális volt az eltérés - fejtette ki.

Varga Árpád azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy elindul-e a pénztárgépek ellenőrzése az eredetileg tervezett április elsejétől. Meg kell várni az ügyben Brüsszel álláspontját, valamint a szakmai szervezetekkel is egyeztetni kell - emelte ki az elnökhelyettes.

Az eredeti tervek szerint az adóhatóság 95 milliárdos többletbevételt várna a pénztárgépek adóhatósági bekötéséből.

A teljes interjút meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, egyelőre ktiart a tegnapi optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexeknél kisebb emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×