eur:
389
usd:
361
bux:
68646.61
2024. május 7. kedd Gizella

A járások kialakítása megosztja a polgármestereket

Az állami adósságátvallást és bizonyos feladatkörök átvételét üdvözlik a polgármesterek, ám arról már megoszlanak a vélemények, hogy az iskolák állami kézbe vétele jó döntés volt-e. A járások kialakítása ügyében sem értettek egyet az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei: Gödöllő polgármestere szerint előkészítetlen, Zalaegerszeg első embere szerint azonban még jobban polgárbarát ügyintézést biztosít.

Az önkormányzati rendszer túlterheltté vált, ezért kellett az államnak feladat- és adósságátvállalással beavatkoznia - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gémesi György. Gödöllő polgármestere szerint az iskolák állami kézbe vétele mégsem volt jó lépés.

Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere szerint ugyanakkor sok olyan feladatot vett most vissza az állam, ami korábban is állami hatáskörbe tartozott, mint az okmányok kiállítása, vagy a gyámhivatalok működtetése.

Az oktatás területén az történik, mint az 1990-es években a skandináv országokban, ahol a gyerekek romló teljesítményére válaszul szigorúbb állami felügyelet alá vonták a közoktatást, és markáns tantervi, pedagógiai rendszert alkottak meg - fejtette ki Gyutai Csaba, aki szerint egyértelmű, hogy fenntarthatatlan volt a közoktatás alsóbb szintje.

Gémesi György hibának nevezte, hogy nincs beleszólásuk az intézményvezetők kinevezésébe, csupán a fenntartás maradt az önkormányzatok hatáskörében. Gödöllő polgármestere szerint több forrást vontak el az önkormányzatoktól, mint amennyit a feladatátvállalás indokolt volna.

Gyutai Csaba zalaegerszegi polgármester szerint a működési hitelek miatt már az előző kormányoknak be kellett volna avatkoznia az önkormányzati rendszerbe. A zalaegerszegi városvezető hozzátette: a jól gazdálkodó önkormányzatok számára a kormányzat olyan pályázatokat ír majd ki, amelyek figyelembe veszik a korábbi jó teljesítményeket.

Gémesi György arról is beszélt, hogy elkapkodott és előkészítetlen a járások rendszerének kidolgozása. Több százezer ügy megy keresztül az okmányirodai rendszeren, és ha hiba történik, annak komoly következményei lehetnek - vélekedett.

Gyutai Csaba zalaegerszegi polgármester szerint ugyanakkor a járások kialakításával jobban állampolgárbarátivá válik az ügyintézés. Gémesi György szerint ugyanakkor ez kifejezés az önkormányzatok kritikája lenne, és Gödöllő polgármestere nem érti a sietséget, mert működött az előző rendszer.

Gémesi György közölte: a legnagyobb kihívás az informatikai rendszer kiépítése lesz, amely részben már elkezdődött.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 14:49
×
×
×
×