Lázár János azután beszélt erről, hogy a három város polgármesterével és országgyűlési képviselőjével tárgyalt.
Az államtitkár hangsúlyozta: a kabinet mindhárom településen megadja a segítséget ahhoz, hogy garantálni lehessen a több száz munkahely - a beszállítókkal együtt több ezer ember megélhetését.
A mostani tárgyalásról a kabinet szerdai ülésén tájékoztatja a kormánytagokat Orbán Viktor miniszterelnök.
A hétvégén mintegy százan tüntettek a húságazat helyzetének javításáért és a munkahelyek megtartásáért a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) előtt a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) szervezésében.
A húsipari érdekképviselet petícióját Budai Gyula, a VM parlamenti ügyekért felelős államtitkára vette át. A petíció szerint a döntés a kormány kezében van, hogy elhárítsa a további húsipari csődöket. Egyben jelzik azt is: sem a tulajdonosok, sem a cégvezetők nincsenek abban a helyzetben, hogy a húsipar versenyképességét akadályozó feltételeken változtathassanak. Hangsúlyozták, hogy az egész magyar húsipar mély válságba került.
Három megyére adtak ki viharjelzést - ítéletidővel ront ránk a hidegfront