A több száz hallgató a kampusz északi épületének Gömb aulájában gyűlt össze. Az aulában a diákok több molinót helyeztek ki ilyen feliratokkal: "Ne szerződj, szerveződj!", "Vissza a jövőnket!", "Aki hülye az is marad!"
A szervezők a hallgatók előtt nyilatkozatot olvastak fel, majd annak egyes pontjait a diákok javaslataira - kisebb módosításokkal - a hallgatóság elfogadta. A dokumentumban egyebek mellett követelték a köz- és felsőoktatás átfogó reformját az érintettek bevonásával, a felsőoktatási keretszámok két és fél évvel korábbi meghatározását, a forráskivonás leállítását, az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződés eltörlését, valamint azt, hogy ne korlátozzák az egyetemi autonómiát.
Követelték továbbá, hogy minden képzési helyen legyen államilag támogatott hely, ne diszkriminálják az intézményeket azzal, hogy csak bizonyos egyetemek képzéseit támogatják. A hallgatók válaszul azt skandálták, "nem hagyjuk, nem hagyjuk!"
Az aulában többen - padokra állva - a képzési díj, a röghöz kötés és a keretszámok csökkentése ellen érveltek, és arról beszéltek, hogy a szegényeket kirekesztik az oktatásból, és a kormányzat az intézkedésekkel a társadalom jövőjét veszélyezteti.
A felszólalók között Fábry Béla, a Hálózat a Tanszabadságért képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatás területét érintő kormányzati intézkedések nemcsak a hallgatók, hanem a pedagógusok és a szülők ügye is egyben.
Elfoglalták a hidat
A beszédek után elkezdődött a fórum, amelyen szóba jött az is, hogy elfoglaljanak egy hidat, egy egyetemet vagy az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Utóbbira szavaztak legtöbben, de a kérdést ismét megszavaztatták, és másodjára a hídfoglalás mellett döntettek. A résztvevők át is vonultak a Petőfi hídhoz, lezárták a hidat, majd átvonultak rajta.
Az ELTE Lágymányosi úti épületétől a Petőfi híd budai hídfőjéhez vonuló diákok azt skandálták, hogy "nem hagyjuk!, nem hagyjuk!". A Petőfi híd budai hídfőjénél megállították a gépkocsik és a 4-es, illetve a 6-os villamos forgalmát. Az úttesten álló mintegy 300 hallgató közül többen a kezükben táblákat tartanak "Ne szerződj, szerveződj!, valamint "Az egyetem a miénk" felirattal.
A Pestről Budára tartó gépkocsiforgalom feltorlódott a Petőfi hídon. Közben több rendőrautó érkezett a helyszínre. A hallgatók elindultak a hídon Budáról Pest felé.
A Kossuth térről a Lánchídhoz
Fél hét körül levonultak a hídról, és a Közraktár utcán haladtak a Corvinus felé, majd a Kálvin térre, utána pedig az Astoria felé mentek tovább az ELTE Bölcsészkari épületéhez mentek át. A tiltakozók a Kossuth térre mentek, ahol Hoffmann Rózsa lemondását követelték.
Innen a Lánchídhoz vonultak, amit már előzőleg lezárt a forgalom elől a rendőrség. A tiltakozók átmentek a hídon, majd este fél kilenckor a Clark Ádám téren zárult a demonstráció.
Az Index élő videós közvetítését itt nézhetik meg.
A Hallgatói Hálózat és a csatlakozó szervezetek nem vállalnak felelősséget azokért az eseményekért, amelyek a hétfő délutáni, az ELTE Lágymányosi kampuszán tartott fórum után, a rendezvényen kívül történnek - közölték a fórum szervezői.
Politikusok civilben
A fórumon megjelent több ellenzéki - köztük Kunhalmi Ágnes szocialista, Ertsey Katalin LMP-s és Dúró Dóra jobbikos - politikus. A szervezők a fórum elején ugyanakkor azt kérték - általánosságban - a pártoktól, hogy ne telepedjenek rá a rendezvényre.
A fórumra szóló meghívóban egyebek mellett az áll: a hallgatók nem nyugszanak bele a felsőoktatási keretszámok drasztikus csökkentésébe, amelyet a forráskivonás újabb állomásának tartanak. A helyzet tarthatatlan, ezért feljogosítva érezzük magunkat az ellenállásra, a szembefordulásra, a mostani és leendő egyetemisták, valamint az oktatók érdekeinek megvédésére - írták.
Három megyére adtak ki viharjelzést - ítéletidővel ront ránk a hidegfront