Infostart.hu
eur:
389.12
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Németh: Magyarország elkötelezett a magyar-örmény barátság mellett

Magyarország elkötelezett a magyar-örmény barátság mellett - szögezte le a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a Duna TV Közbeszéd című műsorában. Németh Zsolt elismerte, hogy az azeriek megtévesztették Magyarországot az azeri bűnöző kiadatása ügyében.

Ezt a helyzetet tisztázni kell - mondta, hozzátéve: mind az azeriekkel, mind az örményekkel együtt kell működni a jövő érdekében.

Az államtitkár kifejtette: ebben az esetben is ugyanazt az eljárást folytatták le, amellyel évente megközelítőleg 12 embert adnak ki, hogy szülőföldjükön tölthessék le a büntetésüket. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyeztette az ehhez kapcsolódó feltételeket, és a kormány egységes döntése alapján adták ki az azeri elkövetőt.

Kiemelte: a két ország között volt egy bizalmi viszony, egy egyre fejlődő társadalmi, gazdasági és kulturális kapcsolatrendszer. Emellett írásos ígéretet kaptak arra, hogy a férfi letölti büntetését.

Sajnálatos módon Azerbajdzsán nem tartotta be a megállapodásban rögzített feltételeket, hanem "demonstratív módon" szabadlábra helyezte a bűnözőt. Ezért kellett a Külügyminisztériumnak vasárnap tiltakozó jegyzéket átadni az azerbajdzsáni nagykövetnek - mondta.

A magyar kormány nem számolt azzal, hogy Azerbajdzsán meg fogja szegni az ígéretét - szögezte le az államtitkár, aki szerint egy baráti gesztust, egy nagyon barátságtalan lépéssel viszonzott Azerbajdzsán.

Magyarország jogszerűen és jóhiszeműen járt el - jelentette ki Németh Zsolt.
Hozzátette: már az Európai Unió is egyértelmű jelét adta, hogy Magyarország jóhiszeműségét nem kérdőjelezi meg az ügyben, és bízik abban, hogy az amerikaiak és az oroszok is meg fogják ezt érteni.

Azerbajdzsánnak kell elszámolnia a világ és Magyarország felé is - mondta Németh Zsolt.

Az államtitkár szerint most azt kell világossá tenni, hogy Magyarországnak semmifajta negatív érzelme nincs az örmény nép irányában. Hangsúlyozta, hogy Budapest elkötelezett a magyar-örmény barátság mellett.

Elmondta: Magyarország készen áll arra, hogy valamilyen módon közreműködjön az azeri és az örmény népet érintő regionális stabilitás megteremtésében.

Németh Zsolt leszögezte: semmilyen konkrét gazdasági háttérmegállapodás nincs a történtek mögött. Ugyanakkor hozzátette: Magyarország és Azerbajdzsán között van "egy széles nyomtávú" kapcsolati fejlesztés a kultúra, a gazdasági és a társadalmi élet területén, és ezt fontosnak tartja a jövőre nézve is.

Magyarország augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek.

Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
Hirtelen fordult a forint árfolyama

Hirtelen fordult a forint árfolyama

Miközben a nemzetközi piacokon kedvező a hangulat (az amerikai tőzsdék új történelmi csúcsra mentek), a forint nem teljesít jól a mai munkaszüneti napon. A hajnali órákban toltak egyet az euró-forint kurzuson, és ezzel az árfolyam a 391,50-es szinten is járt. Mivel ma a hazai bankközi piac zárva van, az illikvid kereskedésben érzékenyen tud reagálni a kurzus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 24. 15:00
×
×
×
×