Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Fővárosi Törvényszék: csökkenő peres ügyhátralék

A Fővárosi Törvényszék az időszerűségi mutatókat tekintve eredményes évet zárt, és a helyi bíróságokon - a kerületi bíróságokon és a munkaügyi bíróságon - több ügyet fejeztek be, mint ahány hozzájuk érkezett - mondta Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke hétfőn Budapesten.

A Fővárosi Törvényszék összbírói értekezlete utáni sajtótájékoztatón az elnök a múlt évi statisztikai adatok ismertetése mellett a törvényszék idei feladatairól is beszélt, többi között az új kerületi bíróság felállításáról a XIV. kerületben. Elmondta azt is, hogy a gazdasági hivatal kiköltöztetésével a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületében felszabaduló helyiségeket ügyfélbarát kezelőirodává és tárgyalótermekké alakítják át.

Az összbírói értekezleten részt vevő Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke azt mondta: a Fővárosi Törvényszék "az igazságszolgáltatás zászlóshajója", az ide érkező ügyek száma jóval meghaladja a bírói létszámot. Szerinte az itt elért eredmények, vagy akár eredménytelenségek alapján ítélik meg az egész igazságszolgáltatást.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×