Infostart.hu
eur:
361.19
usd:
316.97
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Schmitt Pál este minden kérdésre válaszol

Schmitt Pál este a közszolgálati televízióban, a 19 óra 30 perckor kezdődő Híradó után ad választ minden felvetődő kérdésre - közölte Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője a Sándor-palota előtt várakozó újságírókkal pénteken.

A hivatalvezető megkérte az elnöki palota előtt demonstrálókat, hogy költözzenek át az épület előtti füves területre. Ennek az érintettek nem tettek eleget.

Pénteken 10 óra körül Dorosz Dávid országgyűlési képviselő több LMP-s és - elmondásuk szerint - nem a párthoz tartozó aktivista társaságában elzárta a Sándor-palota főbejáratát. Kijelentették, hogy ülősztrájkot kezdenek, amely addig tart, amíg Schmitt Pál köztársasági elnök le nem mond hivataláról.

A hivatalvezető tájékoztatójával egy időben egy három autóból álló konvoj hajtott ki a Sándor-palotából. A helyszínen lévő újságírók szerint a köztársasági elnök ezek egyikével elhagyta az épületet.

A köztársasági elnök korábban minden mai programját lemondta. Schmitt Pál helyett Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter nyitja meg este Bécsben a Magic and Mystery című Munkácsy-kiállítást, amely szombattól látogatható a bécsi Künstlerhausban.

Az előzetesen meghirdetettek alapján Schmitt Pál pénteken délelőtt udvariassági látogatáson fogadta volna Karl Viktor Erjavecet, a Szlovén Köztársaság külügyminiszterét, valamint szintén péntek délelőtt vett volna részt a XX. Magyar Innovációs Nagydíj ünnepélyes átadásán Budapesten.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×