Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Szigetvári: Még kérdéses, hogy Bajnai Gordon visszatér-e a politikába

Szigetvári Viktor szerint egyelőre Bajnai Gordon előtt is kérdéses, hogy visszatér-e a politikába. A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány kuratóriumának tagja az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, hogy az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció adott esetben akár össze is foghat a választásokon.

Szigetvári Viktor a civil szervezet kuratóriumának tagja az InfoRádió Aréna című műsorában arra a kérdésre, hogy tervezik-e párt alapítását, azt mondta, a jelenlegi helyzetben Bajnai Gordon és Oszkó Péter előtt is kérdéses, hogy visszatérnek-e a politikába.

Ezt mindenkinek, Bajnai Gordonnak, Oszkó Péternek, és nekem is mérlegelni kell - tette hozzá Szigetvári Viktor, aki kiemelte, hogy a korábbi kormányfőnek sok mindent meg kell fontolnia, a családjával is meg kell beszélnie egy ilyen fontos döntést.

Kiemelte, hogy a magyar politikai rendszerbe a semmiből nem tud belépni olyan szereplő, aki komoly összefogást szervezhet meg. Hozzátette: szerinte nem elég személyi kérdésekre szűkíteni azt, hogy ki lehet Orbán Viktor konkurense, a győzelem érdekében fenntartható demokratikus választói koalíciót kell létrehozni.

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány kuratóriumának tagja kiemelte, hogy az MSZP nem adhatja fel azt, hogy minél szélesebb választási koalíciót akar lefedni. Szigetvári Viktor beszélt arról is, hogy az MSZP-nek megvan a lehetősége arra, hogy megszervezzen egy választásokon esélyes koalíciót, de nem a szocialista párt a legalkalmasabb erre, mert a középvezető elittel kötött személyi koalíciót a jelenlegi pártvezetés, ebben a személyi körben azonban úgy véli, rengeteg lecserélendő ember van.

Szigetvári Viktor kiemelte, hogy az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció adott esetben akár össze is foghat a választásokon. Kitüntetett felelőssége és meghatározó szerepe az MSZP-nek van - tette hozzá -, mert ha nem vigyáz, eljátszhatja a lehetőséget, hogy megtegye az újradefiniálást, és akkor olyan "őrülten nagy" tér keletkezik a magyar politikai középen, hogy oda bárki beléphet.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Makranczi Zalán: a szinkroniparban is az AI-nak kell átadni dolgokat, hogy megvédjük a többit

Makranczi Zalán: a szinkroniparban is az AI-nak kell átadni dolgokat, hogy megvédjük a többit

Magyarországon a szinkron mint szakma nincs még akkora veszélyben, hogy a mesterséges intelligencia elvegye a színészek munkáját, ami annak is köszönhető, hogy a stúdiók érdeke is a művészek védelme – mondta el az InfoRádióban a Szinkron Alapszervezet alelnöke. Makranczi Zalán azonban hangsúlyozta: szigorúbb szabályokra lenne szükség, hogy ez a jövőben se következhessen be.

Lando Norris nyerte a a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×