Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Egy tanú kitálalt a Budaházy-ügyben

A Magyarok Nyilai kormánybuktatásra készült, már attól sem riadtak volna vissza, hogy emberéleteket követelő támadásokat kövessenek el, csakhogy komolyan vegyék őket - mondta egy, a hatóságokkal együttműködő tanú a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Törvényszéken szerdán.

A tanú, aki jó kapcsolatokat épített ki az egyik vádlottal, majd 2009 elején hónapokig rögzítette beszélgetéseiket, szerdán ügyészi kérdésekre válaszolva részletesen beszámolt a Budaházy vezette szervezet felépítéséről, a kiképzésekről, az MSZP-SZDSZ-kormány megfélemlítése céljából képviselők otthonainál végrehajtott robbantásos merényletekről, a 2006. és 2007. október 23-ai fővárosi eseményeken való részvételükről. Így többek között arról, akkumulátort és benzint vittek magukkal, hogy a Deák térnél beindított harckocsit a rendőrök ellen fordítsák.

A tanú elmondta, hogy Budaházyék Bajnai Gordon volt miniszterelnököt sem szerették, de úgy vélték, hogy a szocialista kormányfő elleni támadás mégiscsak túl kockázatos. Továbbá arról beszélgettek, hogy ha a következő kormány hasonlóképpen viselkedik, "azok is megkaphatják a magukét".
A tanú kihallgatása délután folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. Norris mögött a négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a vb-pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes fiatal olasz pilótája állhatott fel. Antonelli így 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×