Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Az árfolyamgát felállításáról dönt a parlament

Az Országgyűlés hétfői ülésén fogadhatja el azt a törvénymódosító javaslatot, amely a húszmillió forint alatti devizakölcsönnel rendelkezőknek teszi elérhetővé hiteltörlesztésük árfolyamának befagyasztását. A parlament emellett szintén dönthet a lakossági deviza-eladósodás okait feltáró albizottság jelentéséről is, amely a 2002-2010 közötti kormányok és a tőlük független intézmények, valamint a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét állapítja meg.

A parlament az előző héten változtatott a nemzetgazdasági miniszter devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló törvénymódosító javaslatán. Az Országgyűlés kormánypárti és szocialista képviselők szavazatával úgy írta át az indítványt, hogy az árfolyamgát ne a lakás érteke, hanem a hitel felvételkori összege alapján legyen igényelhető, azoknak, akik kevesebb mint 20 millió forint értékben adósodtak el. Az árfolyamgát új rendszerébe történő belépést az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél. Az árfolyamrögzítés, illetve az árfolyam-különbözetből eredő tartozások jóváírására 60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A pénzügyi intézmények a svájci frank esetében 180 forint/svájci frank, az euró esetén 250 forint/euró, a japán jen esetében pedig 2,5 forint/jen árfolyamot alkalmaznának a rögzített árfolyam időszakában.

A Ház hármas felelősséget állapíthat meg a nagy arányú lakossági deviza-eladosodást vizsgáló jelentés elfogadásával. Papcsák Ferenc (Fidesz) előző héten, az alkotmányügyi bizottság nevében tett felszólalásában kijelentette: a jelentést elkészítő albizottság munkájának célja az volt, hogy soha többet ne kerülhessenek ilyen helyzetbe a magyar családok százezrei. Az Országgyűlés az ugyancsak fideszes Budai Gyula javaslatára vizsgálóbizottságot állíthat fel a Volánbusz 2003-as reorganizációs programjának áttekintésére. Ezt követően várhatóan rövid vita előzi majd meg annak a nemzetközi egyezménynek a kihirdetését, amely egyebek mellett a tengerészek képzéséről szól.

A határozathozatalok után a Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról szóló határozati javaslatról kezdődik vita. Ebben a fideszes Molnár Attila azt kezdeményezi, hogy a parlament emlékezzen meg arról a mintegy százezer magyarról, akiket a Benes-dekrétumok zártak ki a Csehszlovák Köztársaságból. A kormánypárti politikus szerint április 12-e lehetne az emléknap méltó dátuma, mivel - írja indoklásában - 65 évvel ezelőtt ezen a napon indult az első transzport Magyarország felé.

Címlapról ajánljuk

Így még nem hallotta a Himnuszt: hátborzongató pillanat a Hungaroringen a rajt előtt – videó

Piros-fehér-zöldbe borult a Hungaroring a magyar himnusz alatt. Előtte vadászgépek húztak el a pálya fölött, a magyar nemzeti színeket festve az égre.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×