Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Nem változhat a honvédelmi tárca költségvetése - lapszemle

Ebben a ciklusban már nem nőhet, de nem is csökkenhet a Honvédelmi Minisztérium és intézményei, illetve a Magyar Honvédség költségvetése - írja a Magyar Nemzet egy kormányhatározatra hivatkozva.

2016-tól évente a GDP 0,1 százalékával kell növelni a védelmi kiadásokat, hogy 2022-re elérhessék a nemzeti össztermék 1,39 százalékát. A lap azt írta, mivel a honvédelemre szánt kiadások a NATO-csatlakozás óta nem érték el a szövetség által elvárt szintet, a GDP két százalékát, az Orbán-kormány úgy döntött, hogy tovább nem csökkentik, a következő tíz évben pedig a duplájára növelik a HM költségvetését.

Az Index arról ír, hogy romokban áll néhány méregdrágán felújított vasútállomás. Öt évvel ezelőtt több mint 1,1 milliárd forintból újított fel két érdi vasútállomást és épített egy új megállót a XXII. kerületben a MÁV. Azóta a vandálok a három megállót jóformán szétkapták: a lifteket, utastájékoztató táblákat, szemeteseket szétverték, a falakat összefújták. A vasúttársaság szerint a felújításnál a térfigyelő kamerák kihelyezése azért maradt el, mert azt az uniós forrásból nem lehetett finanszírozni, de több év után most mégis elgondolkodnak ezek kiépítésén.

A vízkezelési anyagok gyártási és kereskedelmi bázisát hozza létre az osztrák vegyipari Donau Chemie vállalat Kazincbarcikán - olvasható a Napi Gazdaságban. A beruházás 5,5-6 millió euró lesz. Franz Geiger, a Donau Chemie AG vezérigazgatója a lapnak nyilatkozva azt mondta: elsősorban a régiós vízügyi fejlesztések vegyszerigényét kiszolgáló gyártóbázist hoznak létre a BorsodChem kazincbarcikai telephelyén. A vállalat magyarországi leánycége, a Donauchem Vegyipari Kft. mintegy 5 ezer négyzetméteres területet bérel a BorsodChemtől, az üzem 2013 elején kezdheti meg működését.

A Portfolio.hu arról ír, hogy heteken belül eléri a háromszázezret a kibocsátott SZÉP Kártyák száma. A legfrissebb március eleji adatok szerint több mint 270 ezer munkavállalónak van már elektronikus utalványkártyája. A Nemzeti Üdülési Szolgálat és a három pénzintézet által rendelt friss piackutatás eredményei szerint a megkérdezett munkavállalók 43 százaléka részesül az idén béren kívüli juttatásban. Azok közül, akik ma nem kapnak cafeteriát, a legtöbben a SZÉP Kártyát választanák.

A Pénzcentrumon arról olvashatnak, hogy a munkavállalók jelentős része nem kapott idén fizetésemelést - derül ki az olvasók körében végzett felmérésből. A csaknem 7700 szavazó 38 százaléka úgy válaszolt, hogy nem emelkedett idén a bruttó bére, és emiatt csökkent is a nettó keresete. A Pénzcentrum kalkulátorával az olvasó kiszámolhatja, mennyi marad a zsebében a fizetésből idén.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Elrajtolt a futam a Hungaroringen, Magyar Péter nyilatkozott a Forma–1 további sorsáról

Sikeresen, baleset nélkül elrajtolt a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíj. Magyar Péter miniszterelnök szerint az ország érdeke, hogy 2032 után is legyen F1 Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×