Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Mi történik a közmunkások bérével?

A kormánypárti politikusok szerint nem kell aggódni sem a korrupció, sem a közmunkások bére, sem a termőföldek sorsa miatt - legalábbis ez derült ki napirend előtt az Országgyűlésben.

Az LMP-s Karácsony Gergely a Transparency International múlt heti tanulmányára hivatkozva a magyarországi korrupció megerősödéséről beszélt. Szóvá tette, hogy Simicska Lajos és Nyerges Zsolt cégei milliárdos állami beruházásokat kapnak.

Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerint az ellenzéki politikus alaptalanul vádaskodik, és ezt ő is tudja, hiszen egyik ügyben sem tett feljelentést.

A szocialista Harangozó Tamás attól tart, hogy több száz embert bocsátanak el a katasztrófavédelemtől. Sérelmezte, hogy néhány önkormányzat nem fizeti ki a közmunkások bérét.

Mindenki megkapja a járandóságát - válaszolt neki Tállai András. A belügyi államtitkár szerint a katasztrófavédelemnél nem létszámleépítés, hanem átszervezés történik, amelynek során minden érintettnek felajánlanak egy másik beosztást.

A Jobbik elnök-frakcióvezetője kifogásolta, hogy a földtörvény megalkotása nem szerepel az Országgyűlés tavaszi menetrendjében. Vona Gábor szerint a magyar föld csak úgy védhető meg a külföldiektől, ha az ország kilép az Európai Unióból.

Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár felhívta az ellenzéki vezető figyelmét arra, hogy a külföldiek földvásárlását megakadályozó három éves moratóriumot ez a kormány harcolta ki, mint ahogy ez a kabinet szerzett elővásárlási jogot az értékesítendő magánföldekre.

A KDNP frakcióvezetője a középosztály és a szegényebb rétegek érdekében hozott kormányzati intézkedéseket méltatta. Harrach Péter felszólalásából említést érdemel, hogy a kereszténydemokraták a magáncsőd bevezetésre vonatkozó képviselői indítványt a családi csődvédelmet lehetővé tevő javaslattal egészítenék ki.

A kormánypárti politikusnak Rétvári Bence államtitkár válaszolt, tovább sorolva a kormány intézkedéseit. Megemlítette a különadók bevezetését, az iskolák és a kórházak államosítását, az uzsorások ellen hozott büntetőjogi szabályokat, a családi adózás alkalmazását, a rezsiköltégek befagyasztását és a devizahitelesek megsegítését.

A fideszes Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere a térség munkahelyteremtő beruházásait szedte csokorba, kiváltva ezzel a neki válaszoló Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár elismerését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Már idén termelhet Szlovákiában a mohi atomerőmű új blokkja

Újabb döntő szakaszába lépett a mohi atomerőmű 4-es blokkjának üzembe helyezése. A szakemberek sikeresen befejezték a reaktor szerelését és hermetikus lezárását, így az új atomenergetikai létesítmény hamarosan a fizikai indítás következő szakaszába léphet. A tervek szerint az új egység már 2026 nyarának végén megkezdheti az első villamosenergia-termelést.

Lando Norris indul az élről a Magyar Nagydíjon – Hamilton és Antonelli is büntetést kapott

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnap 15 órakor rajtoló futamon ő indul az élről.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×