Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Martonyi: Még mindig fontos az uniónak a keleti partnerség

Új keleti partnerségi programról is egyeztetett hétfőn Prágában, a kibővített Visegrádi négyek találkozóján Martonyi János külügyminiszter, aki beszélt az InfoRádiónak Ukrajna és Fehéroroszország helyzetéről.

A keleti partnerség ugyanolyan fontos az Európai Unió számára, mint korábban - hangoztatta az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában a külügyminiszter, miután felmerült, hogy az észak-afrikai változások miatt háttérbe került a program.

Martonyi János kiemelte: az új programban sok konkrétum lesz, például az egyetemi ösztöndíjak megerősítése. Ez eredendően is fontos részét képezi a partnerségnek, amelynek célja, hogy a keleti országokat közelebb hozza az unióhoz.

A magyar külügyek vezetője beszélt arról is, hogy a keleti partnerországok közül Fehéroroszországgal a legvitatottabb a kapcsolata az uniónak. Pillanatnyilag nem túl kedvező a helyzet az országban: az EU ragaszkodik például a politikai foglyok szabadon bocsátásához és rehabilitálásukhoz, illetve tovább szigorodnak a szankciók is.

Ukrajnával már egyszerűbb a helyzet, mert lényegében befejeződtek a társulási tárgyalások - mondta Martonyi János.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”), és magánjellegű terveiről is beszélt. Az interjúban egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, mint mondta, azt hitte, ezzel ráér a 2030-as választásokig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Rég várt segítség vagy trójai faló? - Megoszlanak a vélemények az EU új terveiről

Rég várt segítség vagy trójai faló? - Megoszlanak a vélemények az EU új terveiről

Vegyes, összességében inkább óvatosan bizakodó fogadtatásban részesült az ipar és a villamosenergia-ágazat részéről az Európai Bizottság által július 17-én bemutatott, az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU ETS) rég várt átalakítását célzó reformterv, illetve az új elektrifikációs cselekvési terv. A megújuló energia szektor, a villamosenergia-szolgáltatók és a környezetvédelmi szervezetek többnyire pozitív lépésként értékelik az elektrifikációs tervet, az ETS reformmal kapcsolatban azonban jóval kritikusabbak, és azokat a klímacélokra nézve veszélyesnek tartják. Akad olyan vélemény is, miszerint az terv "trójai faló", amely lehetővé teszi a nagy szennyezőknek a zöldülés késleltetését. A bejelentés után közel féléves csúcsra emelkedett a kibocsátási engedélyek árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×