Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Nem lesz kommunális adó Józsefvárosban

A főváros VIII. kerületében nem lesz kommunális adó, nem is fontolgatják és jogilag sem lehetséges kivetni - közölte Egry Attila pénzügyekért felelős alpolgármester pénteken az MTI-vel.

A józsefvárosi alpolgármester arra reagált, hogy a szocialista párt fővárosi képviselői a nap folyamán tartott sajtótájékoztatójukon bírálták az ingatlanadót bevezető kerületi önkormányzatokat. Tüttő Kata frakcióvezető-helyettes utalt arra, hogy a hírek szerint a VIII. kerület fontolgatja az ingatlanadót, noha az ott élők többségének ez nagy terhet jelentene.

Egry Attila ezt tévedésnek nevezte, hangsúlyozta, nem áll szándékukban kivetni az adót. Mint ismertette, a városrész valóban fenntartotta magának a kommunális adó kivetésének jogát, erre azonban azért volt szükség, mert ellenkező esetben a fővárosi önkormányzat vethette volna ki azt a kerületre.

Az alpolgármester szavai szerint már az erről szóló, novemberi döntéskor jelezték, hogy nem vethető ki újabb adó a lakosságra, most pedig nem is fontolgathatnak hasonlót, mivel jogszabály tiltja, hogy adott évben - vagyis 2012-re - új adót vessenek ki, ez a lehetőség december 31-én megszűnt.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester előző nap egy napilap azonos tartalmú cikkére reagálva nevezte hazugságnak a kommunális adó bevezetését. A novemberi képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvét idézve azt írta: "Én nem hiszek abban, hogy ennek a kerületnek a lakossága elbírna egy plusz adónemet. Az az álláspontom, hogy nem lehet a kerületben a lakosságot terhelő adókat, helyi adókat a közeljövőben bevezetni." Sem a tavaly ősszel elfogadott költségvetési koncepcióban, sem a jövő héten tárgyalandó költségvetési rendelet tervezetben nem szerepel kommunális adó - tudatta a városrész vezetője.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×