Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Kinevezték az NKA új kuratóriumi tagjait

Felállt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) új szakkollégiumi rendszere; a frissen kinevezett kurátorok névsorát és a kollégiumok tervezett idei költségvetését a szervezet pénteki budapesti sajtóreggelijén ismertette L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke.

Az októberben hivatalba lépett új elnöknek köszönhetően az NKA-t érintő aktív jogalkotási folyamat zajlott le, amelynek eredményeként a kulturális alap az eddigi 17 helyett 9 állandó szakkollégiummal, 150 helyett 72 kurátorral működik, és több új forrásból is gazdálkodhat majd - emlékeztetett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.

L. Simon László elmondta: az előzetes tervek szerint a kilenc kollégium mintegy 5 milliárd forintot fordíthat pályázati támogatásra, ezen felül a miniszteri keret várhatóan 1,7 milliárd forint lesz. Ezek a kalkulált zárolásokkal csökkentett összegek, amelyekben nincsenek benne az ötös lottó játékadójának 90 százalékán túli, egyéb bevételek - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×