Infostart.hu
eur:
385.24
usd:
331.96
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Rendkívüli átcsoportosításokról döntött a kormány

A kormány hét tételben összesen több mint 2,5 milliárd forintot csoportosított át a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatából. A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározatok szerint pluszforráshoz jut egyebek mellett a MÁV a dolgozói ösztönzésére, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) az egyetemek, főiskolák, illetve a budapesti Erkel Színház támogatása érdekében.

A kormány döntése értelmében a Miniszterelnökség fejezetén belüli rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített forrásból - a vagyonkezelőn keresztül - járulékaival, közterheivel együtt számítva egymilliárd forintot csoportosítottak át a MÁV Zrt., a MÁV-START Zrt., a MÁV-ÉPÉSZET Zrt., valamint a MÁV-TRAKCIO Zrt. minden jelenlegi vasúti dolgozójának pénzügyi ösztönzésére.

E rendeletből kiderül az is, hogy a nemzeti fejlesztési miniszternek jövő február végéig javaslatot kell készítenie az érintett dolgozók 2012-2013. évi ösztönzésére is - járulékaival, közterheivel együtt számítva - összesen 4 milliárd forint összeghatárig a forrás megjelölésével együtt.

Egy másik határozat szerint 30 millió forintot csoportosítottak át az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos feladatainak ellátására.

A rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére kap 364 millió forintot a Nefmi az egyetemek, főiskolák javára. Ugyanebből a forrásból az Erkel Ferenc Színház rekonstrukciójára a Nefmi 100 millió forintot kap. A kabinet elrendelte azt is, hogy meg kell kezdeni a színház "előadás tartására alkalmas állapotra történő" felújítását, az ehhez szükséges 1,7 milliárd forintos forrást a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban kell biztosítani.

A dabasi Táncsics Mihály Gimnázium a rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére 150 millió forinthoz jut fenntartóján, a Pest Megyei Önkormányzaton keresztül.

A kormány arról is döntött egy másik határozatban, hogy 500 millió forintot csoportosít át a Nefmi-hez a szociális szolgáltatások és egyéb szociális feladatok támogatására. A kabinet döntése értelmében 400 millió forintot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Vagyonkezelő Központ kap a források átcsoportosításával.

A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat is, amely szerint a kormány 2,2 milliárd forintot juttat a helyi önkormányzatoknak a szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatására az idei céltartalék terhére.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×