Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
319.67
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Összefognak az állami szervek a korrupció ellen

Korrupció elleni megállapodást kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az Állami Számvevőszék, a Legfelsőbb Bíróság, valamint a Legfőbb Ügyészség vezetője.

Az aláírást követően Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter úgy vélte, hogy a megállapodás egy új fejezetét nyit a korrupció elleni küzdelemben.

"Mint azt már többször is mondtam, úgy gondolom, hogy a korrupció olyan, mint a rozsda, amely a legtökéletesebb demokráciát is szétmarhatja. Belülről eszi meg a demokrácia lelkét, hiszen pontosan azt emészti föl, amely a demokrácia szempontjából a legfontosabb: a bizalmat" - fogalmazott.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke üdvözölte a megállapodást, amelynek szerinte "nemcsak a szavak és az együttműködések szintjén, hanem majd konkrét cselekvésben is meg kell jelennie".

Polt Péter legfőbb ügyész gratulált a kormánynak a kezdeményezéshez, példa nélkülinek nevezve az együttműködést. "Az ügyészi szervezet 2012-ben már ennek figyelembe vételével is nagyon erőteljes lépéseket tervez a korrupciós cselekményekkel szemben, hiszen új struktúrát alakítunk ki, a Katonai Ügyészségek integrációjával, több mint 70 ügyész fog most már országos hálózatban és szinten kifejezetten korrupciós ügyekkel foglalkozni" - jelentette ki.

Mivel Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke külföldi útja miatt most nem tudott megjelenni, korábban írta alá a nyilatkozatot, a testületet pedig a szervezet polgári kollégiumának vezetője képviselte. Wellmann György úgy vélte, hogy a korrupció szempontjából a bírói kar az egyik legkevésbé érintett szervezet, és e mentesség megőrzése nagyon fontos alapérték.

A korrupció elleni megállapodás résztvevői összehangolt lépésekre tettek kölcsönös ígéretet. Az intézkedéseket a Közigazgatási és Igazságügy Minisztérium hangolja össze.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×