Infostart.hu
eur:
363.61
usd:
319.37
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Eredményes volt a kormányfő és a hallgatói szervezetek egyeztetése

Eredményesnek ítélték a résztvevők az Orbán Viktor kormányfőnél a felsőoktatási törvénytervezetről tartott pénteki egyeztetést a találkozó után újságírók előtt nyilatkozva.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár elmondta, abból az alkalomból tartották az "intellektuálisan izgalmas" megbeszélést, hogy finisébe érkezett a felsőoktatási törvénytervezet megalkotása, és az előterjesztés várhatóan órákon belül a Ház elé kerül. Közölte: a tárgyaláson tisztázták a múltban felmerült problémákat.

Hozzátette, reméli, hogy a felsőoktatási törvény "azon viharai, amelyek az előző másfél évet jellemezték, ezzel elültek".

Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke úgy fogalmazott: nagyon jó, hogy a kormányfő első kézből hallhatta az érveiket. Kiemelte: garanciát kaptak arra, hogy már a javaslatok tervezése során figyelembe veszik a hallgatók érveit és indítványait.

Csiszár Imre, a Doktoranduszok Országos Szövetségének főtitkára azt emelte ki, hogy javaslataik maradéktalanul bekerültek a felsőoktatási törvény tervezetébe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×