A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatva szabadlábra helyezte - bármiféle kényszerintézkedés elrendelése nélkül - S. Ábelt - mondta Futó Barnabás.
Emlékeztetett arra: a legutóbbi tárgyaláson kérte védence szabadlábra helyezését, de azt a Fővárosi Bíróság elutasította, majd a döntés ellen fellebbeztek.
A Fővárosi Ítélőtábla döntése jogerős. Az indoklást az ügyvéd - mint jelezte - még nem ismeri.
Futó Barnabás elmondta: S. Ábelt a büntetés-végrehajtás Kozma utcai Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetéből (IMEI) engedték ki, a fennmaradt tíznapos megfigyelése egy kórházban folytatódik.
Az ügyvéd közölte, az ügyben a tárgyalás december közepén folytatódik.
A 2006-tól elfogásáig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) jogot hallgató fiatalember az ügyészség szerint külföldön elkövetett iskolai mészárlások nyomán arra készült, hogy embereket lő le az egyetemen vagy egy bevásárlóközpontban; minden, szerinte elvesztegetett életévéért egyet. Belépett egy sportlövő-egyesületbe, fegyvert szerzett, és közben az öngyilkosságot is fontolgatta. A fiatalembert a nyomozók 2010 februárjában elfogták, azóta előzetes letartóztatásban volt.





