Infostart.hu
eur:
385.17
usd:
331.82
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Alapszabályreformról dönt ma az MSZP kongresszusa

Az MSZP alapszabályának átfogó módosításáról dönthet ma a szocialista párt kongresszusa. Előírhatják, hogy a pártelnöki, a képviselői és a miniszterelnök-jelölti posztért indulók méressék meg magukat az MSZP-tagok és a regisztrált támogatók körében, valamint egyszerűsíthetik a kizárási procedúrát.

A Harangozó Tamás vezette alapszabály-szerkesztő bizottság indítványa a dokumentum mintegy háromnegyedén változtatna, a módosítások elfogadásához kétharmados többség szükséges.

A javasolt újdonságok egyike, hogy a pártelnöki és a megyei elnöki tisztségre kandidálóknak az induláshoz meg kellene szerezniük az összes, illetve a megyei párttagok tíz százalékának támogatását. A képviselő-jelölteknek a regisztrált támogatók tíz százalékának ajánlását kellene összegyűjteniük, a miniszterelnök-jelöltnek pedig országosan írnák ezt elő. Ebből is kiderül, hogy az alapszabály a jövőben a tagok mellett külön említené az aktivistákat és a szimpatizánsokat is.

A változások elfogadásával azok a szervezetek, amelyekkel az MSZP együttműködési megállapodást kötött, tanácskozási jogot kapnának a párt választmányában és a kongresszuson. Az előbbi létszámát ugyanakkor harmadával csökkentenék úgy, hogy a választott tagok aránya emelkedjen. Módosulhatnak a kongresszusi küldöttek delegálásának szabályai is: nem a párttagok, hanem a megyében élők száma lenne a döntő. Ehhez kapcsolódva alakulna át a finanszírozás, amelynek alapját szintén a helyben élő választópolgárok száma adná.

Bekerült az elnökség által támogatott javaslatok közé, hogy legfeljebb két párttisztség egyidejű betöltését engedjék, valamint az a korábban a - pártból időközben távozó - Demokratikus Koalíció Platform által javasolt szabály is, hogy az MSZP országos és megyei tisztviselőinek a parlamenti képviselőkével megegyező vagyonnyilatkozatot kelljen tennie. Emellett felgyorsítanák, illetve egyszerűsítenék az elhúzódó etikai ügyeket. Mesterházy Attila pártelnök korábban elmondta: az elnökség a vétséget elkövetők párttagságának felfüggesztésére kapna felhatalmazást.

A reggel zárt üléssel kezdődő kongresszuson délután beszédet mond Mesterházy Attila és Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára.

Az alapszabály-módosítás mellett tárgyalnak majd az MSZP szakpolitikai programjának alapjairól és arról az Iránytű elnevezésű vitairatról, amelyet a Lendvai Ildikó vezette programtanács készített, és a szocialisták politikájának alapelveit rögzíti.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×