Infostart.hu
eur:
385.23
usd:
331.49
bux:
121801.19
2026. január 16. péntek Gusztáv

Kövér: Az alaptörvény új időszakot nyit

Kövér László szerint az új alaptörvény mellett szól, hogy legitim szereplők, az Országgyűlés tagjai alkották több mint kétharmados többséggel, ellentétben az 1989-es alkotmányozás folyamatával, amely nélkülözte mind a politikai, mind a jogi értelemben vett legitimitást.

Az új alaptörvény azért is született meg, hogy egy új időszakot nyisson - mondta a házelnök Ablonczy Bálint Az alkotmány nyomában című interjúkötetének bemutatóján. Kövér László szerint az elmúlt húsz évben eddig azért nem sikerült lecserélni a még hatályos, ideiglenes alkotmányt egy véglegesre, mert nem volt meg a szükséges mértékű egyetértés.

"Az új alaptörvénnyel talán sikerült megragadni elszaladni látszó utolsó lehetőségeket, olyan nyomot hagyni magunk után, amely bizonyos történelmi távlatból nézve inkább elismerést, mint kritikát vált ki" - emelte ki.

Kövér László hangsúlyozta az új alaptörvény egy olyan dokumentum, amelyről ha leválnak az aktuálpolitikai viták, akkor megmaradnak, kirajzolódnak az abban foglalt az értékek.

"A rendszerváltás idején zajló alkotmányozás tárgyalóasztalának egyik oldalán egy olyan MSZMP ült, amelynek soha nem volt jogi legitimációja, és a társadalmi elfogadottsága - ha egyáltalán elfogadjuk azt, hogy volt - is szétfoszlott, a másik oldalon pedig egy olyan ellenzék foglalt helyet, amelynek nem is lehetett jogi értelemben vett legitimitása, hiszen nem mérettetett meg egy parlamenti választáson sem" - fejtette ki.

Gulyás Gergely fideszes politikus a rendezvényen azt mondta: a gazdasági alkotmányosság szabályozását, amely eddig hiányzott, az új alaptörvény magába foglalja.

Szájer József európai parlamenti képviselő úgy fogalmazott, hogy a Fidesznek az alkotmány, az alkotmányosság az egyes számú alapérték. Szájer József szerint ha 1990-ben a Fidesz kapott volna lehetőséget alkotmánykészítésre, akkor az sokban hasonlított volna a most elfogadottra.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×