A Népszabadság úgy tudja, intenzív tárgyalások folynak a Cora hipermarketek, a Match szupermarketek és a Profi diszkontok eladásáról, illetve megvásárlásáról. Piaci forrásokra hivatkozva azt írják, hogy a CBA mellett egy másik hazai lánc, a Co-op is érdeklődik a hálózat, vagy annak egy része iránt.
A Magyar Nemzet azt írja, utasította a Legfelsőbb Ügyészség a Fővárosi Főügyészséget, hogy haladéktalanul folytassa a nyomozást a szocialista Juhász Ferenc honvédelmi minisztersége idején megvásárolt ukrán AN-26-os katonai szállító repülőgép ügyében. A lap szerint a járművet nemcsak az érvényes piaci ár többszöröséért, hatszáz millió forintért, közbeszerzés nélkül, hanem rendkívül gyorsan, kapkodva vásárolták meg.
Mégsem kell csaknem ötvenezer gyereknek másik iskolát választania, és nem kerül több ezer pedagógus utcára - írja szintén a Magyar Nemzet. A köznevelési törvény parlament elé került változatában már nem szerepel a kis létszámú felső tagozatok megszüntetése, és nem lesznek félórás és negyedórás tornaórák, s nem rövidül a nyári szünet sem.
Összesen 25 pácienst kellett hazaküldeni a Zala Megyei Kórház onkológiai osztályáról, ugyanis gyógyszerhiány miatt nem tudják kezelni a rákos betegeket, olvasható az Index.hu-n. A zalaihirlap.hu információira hivatkozva azt írják, országos hiány van az 5-fluor-uracil nevű készítményből, ami nagyon sokféle kemoterápiás készítmény fontos alkotóeleme.
A portálon arról is lehet olvasni, hogy újabb fővárosi, ezúttal IX. kerületi boltot találtak, ahol a gyanú szerint drogot árultak. Az MTI Hírcentrum értesülései szerint a IX. kerületi Ferenc körúton lévő boltban ugyanolyan drogot árultak, mint a nemrégiben bezárt Andrássy úti Amsterdam shopban.
Eddig 79, az ország különböző pontjain lévő önkormányzattal sikerült megállapodni szociális földprogram indításáról - írja a Napi Gazdaság Sebestyén Róbertre, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnökére hivatkozva. Az előző kormány által indított program arról szól, hogy az önkormányzatok a birtokukban lévő termőföldön némi állami támogatás mellett foglalkoztatják a település lakóinak egy részét, és esetenként a terményeket helyben, a szociális intézmények közétkeztetésében, illetve a dolgozók egyéni élelmezésében használják fel.
A Portfolio.hu azt írja, Silvio Berlusconi, olasz miniszterelnök lemondásának hírére emelkedés bontakozott ki az amerikai részvénypiacokon, erősödött az euró a dollárral szemben, és a forint a frankkal és az euróval szemben. A befektetők fontosabb makroadatok híján az olasz eseményre fókuszáltak leginkább, a miniszterelnök lemondását pedig az eurózóna válságának megoldása szempontjából kedvezőnek ítélték a piacok.
A Pénzcentrum.hu írása szerint a szexuális segédeszközöket és az erotikus tartalmú telefonszolgáltatást is megadóztatnák jövőre a kereszténydemokraták az egyéb pornográf tartalmú termékek és szolgáltatások mellett. A bevétel szintén a Nemzeti Kulturális Alapot gazdagítaná. Nem támogatják viszont a kormánypárti képviselők a szocialisták javaslatát, miszerint az erőszakos tartalmú termékeket és szolgáltatásokat is adóztassák meg
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz





