Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
319.89
bux:
144298.57
2026. július 23. csütörtök Lenke

Európai légiközlekedési csúcs lesz 2013-ban Budapesten

Budapestet választotta a 2013-as légiközlekedési csúcstalálkozó helyszínéül a Routes Europe, a kontinens legfontosabb éves találkozóját szervező szakmai bizottság.

A Budapest Airport (BA) Zrt. kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a sikeres pályázattal a Budapest Airport, a Magyar Turizmus Zrt. (a Magyar Kongresszusi Irodával együttműködve) és a Budapesti Turisztikai Hivatal közösen indult.

A közlemény szerint a döntés során számos kérdést vizsgáltak: milyen Budapest légi összeköttetése, elérhetősége a delegációk számára, van-e megfelelő méretű és kapacitású rendezvényhelyszín, amely képes akár 200 légitársaság és 250 repülőtér küldöttségét befogadni. Emellett megfelelő helyszínt kell biztosítani a rendezvény csúcspontját jelentő "Networking" gálaest számára, valamint jelentős, minimum 3-5 csillagos szabad szállodai kapacitással kell rendelkezni a konferencia idejére, lehetőleg közel a rendezvényhez.

A pályázat bemutatta az új terminálépület, a SkyCourt megnyitását, járatfejlesztési ösztönzőket, részletes piaci elemzéseket, repülőtéri kutatásokat, termékfejlesztést, a Magyar Turizmus Zrt.-vel folytatott együttműködést, közös, például a digitális és a szociális médiában megvalósított kampányokat, és az elmúlt 12 hónap során indított hét új járatot, köztük a Qatar Airways dohai, az American Airlines New York-i és a Sky Work Airlines berni járatát - ismerteti a BA közleménye.

A Routes Europe konferenciát 2005 óta évente rendezik meg, a találkozó legfontosabb célja, hogy az európai légitársaságok és repülőterek, valamint turisztikai hivatalok vezetőinek fórumot biztosítson a légiközlekedést érintő legfontosabb kérdések megvitatására, új járatok és szolgáltatások elindítására, tulajdonképpen az üzletkötésre. Az idei konferenciát az olaszországi Szardínia fővárosában, Cagliariban rendezték és mintegy 700 küldött vett rajta részt. A 2012-es helyszín Tallinn, Észtország fővárosa, a soron következő 2013-as helyszín pedig Budapest lesz - tájékoztatott a BA.

A közlemény kitér arra is, hogy a BA több mint egy évtizede vesz részt a különféle Routes eseményeken, közte a világméretű World Route Development Forumon és az annak mintájára 6 évvel ezelőtt bevezetett európai rendezvényen, a Routes Europe-on.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta Magyar Péter. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése során, a betéti ráta maradt 2,25 százalék. Bár a döntés maga nem okozott meglepetést a piacok számára, a befektetők kiemelt figyelemmel követik majd, hogy Christine Lagarde jegybankelnök milyen hangnemben értékeli az energiaárak gyors emelkedését és az inflációs kilátásokat. Bár elemzők szerint Lagarde maradhat az adatfüggő üzemmód és az el nem köteleződés narratívája mellett, a sajtótájékoztatón akár a jövőbeli kamatemelés(ek)kel kapcsolatban is elhangozhat pár utalás. Az eseményről szokás szerint ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×