A LIGA Szakszervezetek félpályás útlezárást hirdetett meg pénteken az ország mintegy 100 pontjára; a fővárosban 12 helyszínen jelentek meg az érdekképviselet támogatói.
Egyelőre a fővárosi, azon belül a belvárosi útszakaszok is jól járhatóak. Nincs fennakadás a Róbert Károly körúton, a Váci úton és az Andrássy úton sem, jól járható a kiskörút és a nagykörút, valamint a rakpartokon is halad a forgalom. Torlódás csak az M1-es és az M7-es autópálya közös bevezető szakaszán, továbbá az M3-as autópálya fővárosba vezető szakaszán alakult ki. A meghirdetett 12 fővárosi helyszín többségén csak néhány demonstrálót látni; a Hősök terénél viszont mintegy 20 autó áll.
Gaskó István, a szervezet elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a demonstráció oka változatlan: a munka törvénykönyvének számukra elfogadhatatlan átalakítása, a háromoldalú társadalmi párbeszéd megszüntetése a versenyszférában, valamint a nyugdíjrendszer olyan irányú átalakítása, amely álláspontjuk szerint korábban megszerzett jogokat sért és próbál visszavenni.
A bejelentett demonstrációkat a rendőrség biztosítja, és a forgalmat is segíti.
Tarlós István a demonstráció elhalasztását kérte a szmog miatt
Tarlós István főpolgármester arra kéri a főváros 12 pontjára félpályás útlezáró-demonstrációt szervezőket, hogy akciójukat halasszák el, tekintettel a budapesti légszennyezettség magas értékeire - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
A főpolgármester emlékeztet arra, hogy pénteken reggel 6 órától a fővárosban el kellett rendelni a szmogriadó riasztási fokozatát - írta Szűcs Somlyó Mária kommunikációs igazgató a közleményben.
Válaszul a LIGA felfüggesztette a félpályás útlezárást két fővárosi helyszínen, a XI. kerületi Műegyetem rakparton és a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor úton.
Fiedler Péter, az érdekképviselet kommunikációs vezetője elmondta: az ott összegyűlt demonstrálókat átirányították más budapesti helyszínekre.
Fiedler Péter tájékoztatása szerint a félpályás útlezárás csak a Budapestre vezető utakon okozott torlódást, a belváros így üresebb, mint általában. Mint hozzátette, ez többet használ a szmog ellen, mintha mindenhol felfüggesztenék a demonstrációt.
Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője azt közölte az MTI érdeklődésére, hogy a rendőrség mindenhol segíti a forgalmat, ahol az szükséges. A demonstráció miatt rendbontás nem volt - tette hozzá.
A Dunántúlon csak az 1-es főúton alakult ki torlódás
A Dunántúlon sem okozott jelentős fennakadásokat a közlekedésben a szakszervezetek péntek reggel 7 órakor megkezdődött demonstrációja, csak az 1-es főúton alakult ki nagyobb torlódás.
Az 1-es főút Győrbe keletről bevezető szakaszát 25 autóból álló konvojjal zárták el a demonstrálók péntek reggel. Alper László, a tiltakozás helyi szervezője azt közölte az MTI-vel: várhatóan egész nap tartani tudják ezt a létszámot.
A kocsioszlop - amelynek több autóján az Audi Hungária Független Szakszervezet zászlója lobogott - percekkel hét óra után állította le fél pályán a forgalmat, már komótos felvonulásával is jelentős dugót okozva a rendszerint zsúfolt főúton. A járműgyári érdekképviselet mellett a Rába Rt. Munkavállalók Szakszervezete és a Vasas Szakszervezeti Szövetség csatlakozott helyben a Liga országos akciójához.
Veszprém megyében három helyszínen tartanak félpályás útlezárással egybekötött tiltakozó akciót. Kora reggeltől Diszel és Tapolca között mintegy 15 autóval gyülekeztek a munka törvénykönyvének tervezett módosítása ellen tiltakozók. A szervezők közlése szerint a veszprémi helyszínen a köd miatt nem sikerült felállniuk a Kádárta külterületén kijelölt helyre a demonstrálóknak, de Ajka-Bakonygyepesen 25 autóval 24 órás jelenlétet tartanak.
Somogyban három helyszínen - Kaposváron, a Kaposvár és Kaposfüred közötti úton, valamint a 65-ös úton, Siófok és Ságvár között - tartanak félpályás útlezárást a szakszervezetek. A demonstrációhoz a Magyar Szolidaritás Mozgalom is csatlakozott. A helyszíneket mindenhol rendőrök biztosítják, és szükség esetén irányítják a forgalmat. A három helyszínen a hét órakor kezdődött demonstrációhoz összesen mintegy 40 autóval csatlakoztak a tiltakozók
A kaposvári tiltakozók között ott volt Árok Kornél, a Magyar Szolidaritás Mozgalom (MSZM) társelnöke is, aki elmondta: a mostani forgalomlassítás egy folyamat része, azaz lesz folytatása, ám azt, hogy milyen formában, még nem döntötték el. Szeretnék elérni, hogy a kormány érdemben tárgyaljon az érdekképviseletekkel - tette hozzá.
Zala megyében négy helyszínen, két nagykanizsai útszakasznál, Zalaegerszegen, valamint Keszthely közelében tartanak félpályás útlezárást a szakszervezetek, rendőri biztosítás mellett. Az egyes helyszíneken 10-15 autóval, szakszervezeti zászlókkal és a munka világát érintő egyeztetések elmaradása ellen tiltakozó transzparensekkel álltak fel a résztvevők, de jelentősebb közlekedési fennakadás reggel sehol nem alakult ki.
Nagykanizsán, a 61-es főút Csónakázó-tónál lévő szakaszán Kupó Csaba, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: nemcsak a Ligához, hanem az MSZOSZ konföderációjához tartozó érdekvédelmi szervezetektől is várnak résztvevőket, akik estig folyamatosan váltják egymást. A 7-es főút szabadhegyi elágazójánál Bali János, a Liga szakszervezetek nevében arról számolt be, hogy a Független Rendőr Szakszervezettel közösen szervezett tiltakozásukhoz mások mellett várhatóan egészségügyi dolgozók is csatlakoznak.
Jandó Zoltán, a Független Rendőr Szakszervezet nyugat-dunántúli régiós elnöke elmondta: Zalaegerszegen a 74-es és 76-os főút közös szakaszán, Keszthely közelében pedig a 71-es főút fenékpusztai egyenesében sorakoztak fel a demonstráció résztvevői 10-15 autóval, s a tiltakozók autóikkal estig folyamatosan cserélik egymást.
Pécsett mintegy húsz autóval és ötven emberrel kezdődött a szakszervezetek demonstrációja, ennek többszörösére számítanak nap közben. Dudi Levente, a pécsi megmozdulás egyik szervezője elmondta: a most kint álló autók a később érkezőknek is foglalják a helyet a 6-os főút Pécsről kivezető szakaszán a Tüzér utcától, így több száz méteres szakaszon zárnak le máris négy sávból egyet. Mint mondta, napközben terveik szerint az útlezárást kiterjesztik mindkét, Pécsről kivezető sávra. A forgalom kora reggel még zavartalan volt. A demonstráció a Független Rendőr Szakszervezet szervezésében a Baranyában egységbe tömörült tizenöt érdekvédelmi képviselet, valamint a Horvát Rendőr Szakszervezet részvételével zajlik. Délelőtt tíz órakor gyalogos demonstrációt tartanak, este ötkor pedig gyertyás megmozdulást. A szervezők 400-500 embert és mintegy száz autót várnak a demonstrációra.
Szekszárdon, az 56-os főút Budapest felé kivezető szakaszán nyolc személygépkocsi áll az úttest jobb oldalán, a forgalmat rendőrök irányítják. A félpályás útlezárás nem okoz komoly fennakadást a forgalomban; a gépkocsikon Liga szakszervezeti tömörülés, az EVDSZ, az ADÉSZ és az MSZOSZ zászlói láthatók. Néber Tibor, a demonstráció szervezője a helyszínen az MTI-nek azt mondta: nap közben 10-17 gépkocsival zárják le az utat.
Az ország keleti felében nincs jelentősebb fennakadás a közlekedésben
Az ország keleti részében az intenzív forgalom ellenére nem okozott jelentősebb fennakadásokat a közlekedésben a szakszervezetek péntek reggel 7 órakor megkezdődött forgalomlassító demonstrációja, csak Nyíregyházán alakult ki nagyobb torlódás.
A 26-os főút Miskolcra bevezető szakaszán mintegy 15 autó lassítja a forgalmat, a demonstrálók a fél útpályát zárták le. Hatalmas a köd ezen a területen, emiatt az autósoknak fokozottan figyelniük kell az álló kocsisorra. Sok autós dudálással fejezi ki szolidaritását.
Eördögné Pataki Irén, a vegyészszakszervezetek vezetője Kazincbarcikáról azt mondta: régóta küzdenek azért, hogy a munka törvénykönyvében tervezett változtatásokon, amelyek a munkavállalók oldaláról még mindig elfogadhatatlanok, módosítsanak. Azt remélik, hogy figyelemfelkeltő demonstrációjuk nyomán az érintettek készek lesznek az egyeztetésre. A vegyészek régóta harcolnak azért is, hogy korkedvezményt vívjanak ki, hiszen egész életük során különösen veszélyes anyagokkal dolgoznak - tette hozzá.
A 3-as főút miskolci bevezető szakaszán tucatnyinál több autó zárja el a fél pályát, transzparensekkel, zászlókkal demonstrálnak a szakszervezetek képviselői. A forgalomban ez csak kisebb fennakadást okoz, mivel az út itt négysávos.
A Salgótarjánt elkerülő 211-es főúton tíz autóval kezdődött meg a forgalomlassító demonstráció. A táblákon "Nem ezt ígértétek", illetve "Rabszolgák lettünk" felirat olvasható. A helyszínen Cseke Tibor szervező, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének salgótarjáni ügyvivője az MTI-nek azt mondta, sem káoszt, sem rendbontást nem akarnak, céljuk a figyelem felhívása, ezért a demonstráció helyszínéül egy hosszú, egyenes útszakaszt választottak, hogy a forgalmat csak minimális mértékben akadályozzák.
Nógrád megyében még a 2-es főút 56-os és 57-es kilométerszelvénye között, Rétságon, illetve Érsekvadkert belterületén számíthatnak félpályás útlezárásra a közlekedők.
A Bács-Kiskun megyei négy helyszínére bejelentett demonstráció nem okoz különösebb fennakadást; egy helyszínen elmaradt a megmozdulás, az 54-es út Kecskemétről induló szakaszánál, a félpályás útlezárásnál 30 autó áll.A 452-es út Kiskunfélegyháza melletti szakaszán mindössze öt személygépkocsival vonultak fel, míg Kiskunhalason a megközelítőleg 50 autós felvonulása 8 órakor befejeződött a szervezők tájékoztatása szerint. Tóth Csaba, a kiskunhalasi autós felvonulás szervezője, a Független Rendőr Szakszervezet egyik régiós vezetője azt mondta: a demonstrációt elsősorban azért tartották meg, mert hónapok óta nem tudnak érdemi tárgyalást folytatni a város országgyűlési képviselőjével.
Hajdú-Bihar megyében hét útszakaszon, helyszínenként 20-25 személygépkocsival kezdődött meg a félpályás útlezárásos demonstráció - tájékoztatták a megmozdulások szervezői az MTI-t. Debrecen határában három helyen, a 47-es, a 48-as és a 471-es számú főutaknak a megyeszékhelyre vezető szakaszain sorakoztak fel a gépkocsik - tapasztalta az MTI tudósítója. A 42-es úton, a magyar-román tranzitforgalomban okozhat a nap folyamán komoly fennakadást a félpályás útlezárás, az arra járók Berettyóújfalu és Püspökladány térségében számíthatnak a demonstrálókra, a 4-es számú főúton pedig Püspökladány mellett Hajdúszoboszló térségében is lassítják a forgalmat.
Nagy Gábor, a Liga Szakszervezet észak-alföldi koordinátora megerősítette: elsősorban a munka törvénykönyve módosítása ellen és az országos érdekegyeztetés helyreállítása érdekében demonstrálnak. Közlése szerint csupán a műszakpótlék eltörlése 20-30 ezer forint havi jövedelemkiesést jelentenek az érintett dolgozóknak, az állami tulajdonú cégeknél, például a vasúttársaságnál pedig 5-10 százalékos létszámleépítés történhet, ez ellen is tiltakoznak.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében öt helyszínen tartanak forgalomlassító demonstrációt a szakszervezetek; a járművekkel a 4-es, a 41-es és a 49-es főút egyes szakaszain és Nyíregyháza két pontján vonultak fel. A megyeszékhelyen a 4-es főút belterületi szakaszán foglalták el a Debrecen felé vezető egyik sávot a demonstrálók.
Nyíregyházán az egyik bevásárlóközpont előtt lezárták az útpálya külső sávját. A belvárosban torlódás alakult ki, az érintett útszakaszon rendőrök irányítják a forgalmat - tapasztalta az MTI tudósítója. A 4-es főút városból kivezető szakaszán mintegy húsz autó foglalta el a fél útpályát, a forgalom itt is rendőri irányítás mellett halad.
A szakszervezetek további három helyszínen tartanak félpályás demonstrációt a megyében: a 4-es főúton kisvárdai szakaszán már reggel hat óra óta tart a tüntetés. Olexa Imre szervező tájékoztatása szerint a főút körülbelül másfél kilométeres szakaszán mintegy hatvan autó zárja el a fél útpályáját, a forgalom rendőri irányítás mellett halad. A demonstráció várhatóan délután négy óráig tart, rendőrség szakaszosan engedi át az autósokat mindkét irányból, az áthaladásra néhány percet kell várakozni - közölte a szervező az MTI-vel.
A 41-es főúton Baktalórántházánál mintegy 40 autóval vonulnak fel a demonstrálók, a 49-es főút Mátészalka és Kocsord közötti szakaszán a nap folyamán várhatóan 50-60 jármű sorakozik fel a főút egyik oldalán.
Röviddel fél nyolc előtt a Csongrád megyei Deszk határában a 43-as úton a tiltakozók tíz járművel lezárták a fél útpályát. Az autókra a Liga konföderáció és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének zászlóit helyezték el. A forgalmas úton a rendőri irányításnak köszönhetően nem alakult ki jelentős torlódás.





