Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Tarlós: Valakik már megint külföldre rohangálnak panaszkodni

Nem hajlandó magyarázkodni Tarlós István főpolgármester Dörner Györgynek, az Új Színház élére való kinevezése miatt, sem itthon, sem külföldön. Erről Tarlós István a Hír Tv Rájátszás című szerdai műsorában beszélt.

A műsorvezetőnek arra a kérdésére, hogy válaszolt-e a Német Színművészeti Akadémiának arra a levelére, amelyben a szervezet arra szólítja fel, hogy vonja vissza az Új Színházzal kapcsolatos döntését, azt mondta: válaszolt valakinek, aki érdekes felvetéssel kereste meg.

"Nem tudom, hogy a német művészeti akadémiának egyrészt milyen információi vannak arról, hogy ki lett az igazgató Budapest egyik legkisebb színházában, másrészt fogalmam sincs, hogy ehhez mi köze van" - tette hozzá.

Tarlós István a kérdésekre válaszolva egyebek mellett azt mondta: Dörner Györgynek színművészeti diplomája van, és azért döntött mellette, mert szerepelt egy kulcsmondat az egyébként "nem túl színvonalas" pályázatában. Eszerint lennie kell Budapesten egy olyan színháznak, ahol klasszikus magyar szerzők darabjait, klasszikus rendezésben mutatják be - fűzte hozzá.

Dörner György intendánsáról Csurka Istvánról azt mondta, hogy ha nem politikusként, hanem drámaíróként gondolunk rá, akkor kijelenthető, hogy "korunk egyik legnagyobb drámaírója".

A Német Színművészeti Akadémia levelére visszatérve még azt is mondta, nem gondolja, hogy uniós akcióról van szó, sőt azt sem, hogy az akadémia magától "mozdult rá erre az érthetetlen akcióra, az az érzésem, hogy valakik már megint külföldre rohangálnak panaszkodni"- fűzte hozzá.

A főpolgármester hangsúlyozta: nem hajlandó magyarázkodni, "meghoztam egy döntést, attól, hogy itt előfeltételezésekkel kiabálják tele fél Európát, azért mert egyetlen színház vezetésében változás következett be, nem ok arra, hogy meggondoljam magam".

A darmstadti székhelyű Német Színművészeti Akadémia honlapján közzétett állásfoglalás felhívja a német kormányt: "ne engedje, hogy Magyarország tovább távolodjon az Európai Unió alapvető elveitől". Az akadémia "a háború utáni, európai történelemben egyedülálló és eddig elképzelhetetlen eseménynek" nevezte, hogy Tarlós István döntése nyomán "a bevallottan antiszemita és szélsőjobboldali" Csurka István és "elvbarátja, a szélsőjobboldali" Dörner György került az Új Színház élére.

A Főpolgármesteri Hivatal október elején hozta nyilvánosságra, hogy az Új Színház igazgatói posztjára meghirdetett pályázat alapján Dörner György színművészt nevezi ki Tarlós István a teátrum új vezetőjévé. Dörner Györggyel együtt pályázott Csurka István író dramaturg, aki intendánsként dolgozik az intézményben.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×