eur:
388.68
usd:
361.64
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Nem függesztette fel az Országgyűlés négy képviselő mentelmi jogát

Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a kisebbségek helyzetéről szóló beszámolót és az agrárgazdaság tavalyi helyzetét taglaló jelentést. A határozathozatalok között megszavaztak a képviselők egy olyan javaslatot is, amely alapján a jövőben csak egy jogcímen jár pótszabadság az oktató-nevelő munkát végző vezetőknek. Módosította a Ház az adóhivatalról szóló törvényt is.

Az Országgyűlés 236 igen, 50 nem és 43 tartózkodó szavazattal elfogadta a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek 2009. február és 2011. február közötti helyzetéről szóló beszámolót.

Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár korábban azt mondta: az új kormány alapvető szándéka az volt, hogy a nemzetiségek számára biztosítandó támogatások ne csökkenjenek, és szükségesnek tartották a támogatások átláthatóságának megteremtését is.

Megszavazta az agrárgazdaság tavalyi helyzetéről szóló jelentést a parlament

Elfogadta a Ház az agrárgazdaság tavalyi helyzetéről szóló jelentést. A képviselők 296 igen, két nem és 35 tartózkodó szavazat mellett hozták meg döntésüket.

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a korábbi vitában a főbb eredmények közé sorolta, hogy 2010-ben a mezőgazdaság jövedelmezősége - a 2009-es visszaesés után - mind a társas, mind az egyéni gazdaságokat illetően jelentősen növekedett.

Mint mondta, az agrártermékek termelői árszintje 16,8 százalékkal bővült, az agrárolló 11,9 százalékkal javult, agrárgazdasági GDP-részaránya 2,5-ről 2,9 százalékra nőtt, az agrár-külkereskedelmi forgalom pedig 2,1 milliárd eurós egyenleggel, 12 százalékkal haladta meg az előző évit.

Csak egy jogcímen jár pótszabadság

A parlament döntése értelmében megszűnik az a jelenleg hatályos szabályozás, amelynek alapján az oktató-nevelő munkát végző, vezető beosztású közalkalmazottak két jogcímen, munkakör és beosztás alapján is kaphatnak pótszabadságot.

A jövő év elejétől az érintettek a munkakör és a beosztás alapján járó pótszabadság közül a magasabb mértékűt kaphatnák.

Az ezt kezdeményező fideszes Kósa Lajos indítványát az Országgyűlés 284 igen, 33 nem és 17 tartózkodó szavazat mellett fogadta el.

Elfogadták az NMHH Médiatanácsának tavalyi zárszámadását

Elfogadta a Ház az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), valamint jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa tavalyi költségvetésének végrehajtásáról szóló javaslatot.

A döntést 242 igen, 51 nem és 43 tartózkodó vokssal hozta meg a parlament. Nyikos László, a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának jobbikos elnöke előterjesztői expozéjában múlt héten közölte: a bizottság különösebb vita nélkül fogadta el a zárszámadást, miután meghallgatta a könyvvizsgálókat.

Módosul az adóhivatalról szóló törvény

A Ház elfogadta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról (NAV) szóló törvény és egyes kapcsolódó jogszabályok módosításával kapcsolatos javaslatot. Az előterjesztés minősített többséget igénylő részét 242 igennel, 97 ellenében hagyták jóvá a képviselők.

Az indítvány egyrészt pontosítja a NAV személyi állományát érintő rendelkezéseket, másrészt a titkos információgyűjtésre vonatkozó rendelkezésekkel összefüggésben hozzáigazítja a NAV-törvény vonatkozó részeit a rendőrségi törvény, valamint a büntetőeljárásról szóló törvény idén január 1-jétől hatályos rendelkezéseihez.

Ezzel megteremti annak lehetőségét, hogy titkos információgyűjtés keretében a pénzügyi nyomozók hírközlési rendszerekből és egyéb adattároló eszközökből információt gyűjthessenek.

Kihirdette a Ház a kínzás elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyvét

Az Országgyűlés egyhangúlag elfogadta a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyvének kihirdetéséről szóló törvényt.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indoklásában arra hívta fel a figyelmet, Magyarországnak az utóbbi években számos hazai és nemzetközi emberi jogi fórumon ajánlották, hogy csatlakozzon az ENSZ kínzás elleni egyezményéhez, amelyet eddig hatvan állam ratifikált, így az Európai Unió tagállamainak többsége is.

A jegyzőkönyv célja a szabadságuktól megfosztott emberek jogvédelmének megerősítése. Ennek egyike eszköze, hogy a nemzetközi szinten működő megelőzési bizottság mellett minden részes államnak nemzeti szinten is létre kell hoznia egy úgynevezett nemzeti megelőző mechanizmust a kínzás megakadályozása érdekében.

Nem függesztették fel négy képviselő mentelmi jogát

A jobbikos Németh Zsolt mentelmi jogáról egy becsületsértési ügyben kérték az Országgyűlés állásfoglalását. A képviselő felszólalásában azt kérte, függesszék fel mentelmi jogát, mivel így a Jobbik programjának megfelelően cselekszik. A képviselők 47 igen, 258 nem és 8 tartózkodással nem függesztették fel Németh Zsolt mentelmi jogát.

Lázár János és Répássy Róbert Fideszes képviselők mentelmi jogáról szintén becsületsértés miatt kérték az országgyűlés állásfoglalását. A képviselők Lázár János esetében 39 igen, 276 nem és 2 tartózkodás mellett, Répássy Róbert esetében pedig 38 igen, 276 nem és tartózkodás nélkül nem függesztették fel a mentelmi jogot.

Szekó József (Fidesz) rágalmazásos ügyében a képviselők 41 igen, 275 nem, tartózkodás nélkül úgy döntöttek, hogy a szigetvári polgármester mentelmi jogát sem függesztik fel.

Megválasztották az innovációs eseti bizottság tagjait


A képviselők 308 igen, 3 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett megválasztották az innovációs eseti bizottság tagjait.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×