Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

A jövő héten kerül a kormány elé az új önkormányzati törvényjavaslat

A kormány a jövő heti ülésén tárgyalja meg az új önkormányzati törvényjavaslatot - jelentette be pénteken Budapesten a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Tállai András a tárca és az önkormányzati érdek-képviseleti szövetségek találkozója előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, ha vitás kérdések lesznek, akkor elképzelhető, hogy a javaslatot újra napirendjére tűzi a kormány.

A tervezett alapvető változások között említette, hogy újraszabályozzák az állam és az önkormányzatok közötti feladatrendszert. Eszerint az államnak a közszolgáltatások megszervezésében több feladata lesz, így például az oktatásban, az egészségügyben, a hatósági ügyekben és a katasztrófavédelemben.

Mint mondta, a javaslat megteremti annak az alapját, hogy 2013. január 1-jétől új önkormányzati finanszírozási rendszert lehessen bevezetni. Ennek lényege, hogy az önkormányzatok csak olyan közszolgáltatási feladatot látnak el a jövőben, amelyhez teljes egészében megkapják a szükséges forrásokat.

Elmondta azt is, minden településnek továbbra is lesz önálló képviselő-testülete és polgármestere, ám a hivatalok már lehetnek közösek a körjegyzőségi rendszer mintájára. Ezek a hivatalok önálló finanszírozási egységek lesznek, és az állam közvetlenül fogja finanszírozni az itt dolgozó köztisztviselők bérét, "akkor is, ha öt-hat önkormányzatot szolgálnak ki" - tette hozzá.

A dokumentum szerint egy új önkormányzati társulási rendszert is kialakítanának, amely a létrejövő járásokon alapul majd. A jövőben egy járáson belül kötelező lesz létrehozni egy önkormányzati társulást, ugyanakkor a törvény lehetővé teszi azt is, hogy az önkormányzatok bármilyen más formában is társuljanak egymással, akár a járási kereteken kívül is.

Tállai András szerint további fontos része a javaslatnak az új törvényességi felügyeleti rendszer kialakítása, amelyet várhatóan a kormányhivatalok végezhetnek. Jelezte azt is, hogy egy új, gazdasági ellenőrzési rendszert is kialakítanának a jelenlegi könyvvizsgálói rendszer megerősítésével. Jelezte: ezzel kapcsolatban még vita van a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium között.

A törvényjavaslat szerint a jövőben a polgármesterek nem lehetnek országgyűlési képviselők, a két tisztség összeférhetetlen lesz.

Az államtitkár közölte, bízik abban, hogy az Országgyűlés még az idén elfogadja az új Ötv.-t, s így az országnak lesz egy éve arra, hogy felkészüljön az új önkormányzati rendszerre, hiszen a jogszabály jelentős része 2013. január 1-jén lép hatályba.

Budapest jövőjével kapcsolatban, kérdésre válaszolva közölte azt is, a javaslat kétszintű fővárosi önkormányzati rendszerről szól, azzal a módosítással, hogy egyértelműen meghatározzák a főváros és a kerületek feladat- és hatásköreit, valamint a legtöbb zavart okozó vagyonkezelési feladatokat.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, az új Ötv. nem foglalkozik azzal, hogy a főpolgármestert milyen módon válasszák meg, azt majd a választójogi törvény szabályozza.

Tállai András a hitelfelvételekről szólva elmondta, a szövegbe bekerült, hogy az önkormányzatok a jövőben fejlesztésekre a saját bevételeik 50 százalékával "köteleződhetnek el". Hozzátette: várhatóan a kormányhivatalok mondhatják ki a "végső szót", hogy egy adott kötelezettségvállalást az önkormányzat megtehet-e.

Közölte azt is: biztos abban, hogy "összegszerűségében" az önkormányzatokra jutó forrás nem fog csökkenni, de elképzelhető, hogy ahol pazarlást találnak, onnan a pénzt át fogják tenni oda, ahol "pénztelenség" van.

A Duna Palotában rendezett nem nyilvános találkozón - hivatalosan az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Fóruma ülésén - részt vett Pintér Sándor belügyminiszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár is.

Az ülést követően, várhatóan késő délután az önkormányzati érdekképviseletek vezetői tartanak sajtótájékoztatót a törvényjavaslatról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×