Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Két és fél milliárdból építik át a Kossuth teret

Jövőre megkezdődhet a Kossuth tér rekonstrukciója, ám a beruházás részletei kapcsán még mindig sok a kérdőjel. Csupán annyi biztos, hogy az átépítésnek a 2014-es választások előtt kellene befejeződnie.

A 2012-es költségvetési törvény-tervezet értelmében 2,4 milliárd forintot különítenek el jövőre a Kossuth tér átalakítására. Az Országgyűlés honlapján is olvasható dokumentum szerint a tér történelmi rekonstrukciójára egymilliárd 25 millió, a parlamenti látogatóközpont építésére 845 millió, a mélygarázs kialakítására pedig 530 millió forintot fordíthatnak.

A kormány költözéséről és a tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának visszaállításáról szóló határozati javaslatot még júniusban nyújtotta be négy kormánypárti képviselő. Akkor az azóta alkotmánybíróvá választott Balsai István azt mondta, több variáció van, a legkézenfekvőbb lehetőség, hogy a kormány az a jelenlegi Vidékfejlesztési Minisztérium által elfoglalt épületbe költözik, de szóba jött a Budai vár is. "Az igazi rekonstrukció ez lenne, hiszen a magyar királyi miniszterelnök a Sándor-palotában székelt, és természetesen ott tartották a kormányüléseket is, és jelenleg a köztársasági elnök úr lakik ott, akinek pedig történelmi okokból a helye a Várban lenne" - fogalmazott.

Azt sem lehet még tudni, hogy pontosan mikor kezdődik a tér átépítése, ám Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke az InfoRádió kérdésére úgy fogalmazott, hogy jelenleg a rekonstrukcióhoz szükséges jogalkotási és igazgatási feladatokat készítik elő.

Bár a beruházás gazdája a kormány, a Népszabadság szerint tisztázatlan, hogy a mélygarázst az állam építtetné meg, vagy egy vállalkozás. Az InfoRádió által felkeresett volt hírszerző, Földi László, azonban úgy véli: komoly biztonsági kockázatot jelenthet, ha a Kossuth tér alá tervezett mélygarázst civilek számára is megnyitják. "Mégiscsak a Parlamentről, egy olyan védett objektumról van szó, amelyből Magyarországon egyetlen egy van, ott folyamatosan jelen vannak politikusaink, külföldi vendégek. Nem tenném ki őket ilyen kockázatnak. Még akkor sem, ha bombabiztosan építkezünk. Máshogy kell megoldani a civilek parkolását" - jelentette ki.

Az sem látható még, hogy mire elegendő a költségvetési tervezet szerinti 2,4 milliárd forint, csupán annyi biztos, hogy az átépítésnek a 2014-es választások előtt kellene befejeződnie.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×