Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A Fidesz-KDNP 106 egyéni választókerületet javasol

A Fidesz támogatta, az MSZP bírálta, a Jobbik pedig részben elfogadhatónak tartotta a Fidesz-KDNP új választási rendszerről szóló javaslatát az hétfőn az alkotmányügyi bizottság ülésén, ahol Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ismertette a Fidesz-KDNP választási rendszerről szóló koncepcióját. Az LMP szerint a javaslat azokat az elemeket tartja meg, amelyeket meg kellene változtatni és azokat változtatja meg, amelyeket meg kellene tartani

A frakcióvezető bejelentette, hogy a Fidesz-KDNP százhat egyéni országgyűlési választókerületet és kilencvennégy, országos listáról megszerezhető parlamenti mandátumot javasol.

A Fidesz frakciója támogatja az új választási rendszerről szóló javaslatot - jelentette ki Vitányi István az előterjesztésre adott reakciójában. A fideszes képviselő kiemelte: a javaslat kiküszöböli az eddigi aránytalanságokat, valamint rendezi a határon túli magyar állampolgárok és a kisebbségek választójogának kérdését.

Gyüre Csaba, a Jobbik képviselője azt mondta, pártja egyetért a javaslat 11 kérdésfelvetésével, a Jobbik szerint is ezek a legfontosabb pontok, amelyeket rendezni kell. Egyetértett azzal is, hogy a választási rendszer egyfordulós, kétszavazatos, és töredékszavazatokat visszaszámláló legyen. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a javaslat az egyéni választókerületek magas száma miatt aránytalanságot eredményez majd. Szerinte ha a kormánykoalíció meg tudná őrizni a jelenlegi támogatottságát, akkor a 106 egyéni választókörzet "hatalmas mértékű" mandátumtöbbletet jelentene a Fidesz-KDNP-nek egy következő választáson.

A Jobbikos politikus 5 százalékos helyett 4 százalékos bejutási küszöböt javasolt, valamint megszüntetné az ajánlószelvények rendszerét azon pártok számára, amelyek az előző választások legalább egy százalékos eredményt értek el. Gyüre Csaba egyetértett a határon túli magyarok szavazati jogának megadásával, de nem tartotta megfelelőnek a töredékszavazatok számítását.

Az MSZP-s Lamperth Mónika szerint a Fidesz azt gondolja, hogy ezzel a törvénnyel "be tudja betonozni a hatalmát", de ha a kormánykoalíció folytatja "ámokfutásszerű kormányzást" akkor a választók le fogják váltani a Fideszt-KDNP-t, bármilyen látszólag nekik kedvező törvényt is próbálnak áterőltetni.

A szocialista politikus a választási rendszer arányosságát tartotta a legfontosabbnak, szerinte egy új törvényben a mostaninál is sokkal pontosabban kellene kifejeződnie a választópolgárok akaratának, a Fidesz javaslata viszont véleménye szerint aránytalanabb mint a mostani rendszer.

Hangsúlyozta: a szocialista párt a határon túli magyarok közül csak a magyarországi lakóhellyel rendelkezők számára adna választójogot, vagyis azoknak, akik viselik döntésük következményeit.

Az LMP képviselője nem vett részt az alkotmányügyi bizottság vitájában. Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes később az MTI-nek azt mondta, pártjuk véleménye továbbra is az, hogy a Fidesz választási koncepciója azokat az elemeket tartja meg, amelyeket a leginkább meg kellene változtatni és azokat változtatja meg, amelyeket a leginkább kellene tartani. Magyarázatként hozzátette, hogy az LMP továbbra is a kétfordulós rendszert támogatja, miközben elavultnak tartja az ajánlószelvények szisztémáját.

A frakcióvezető-helyettes emellett viszont azt olvassa ki a javaslatból, hogy az ajánlószelvények rendszerét az állampolgári aláírásokkal válthatnák fel. Karácsony Gergely szerint ha ezt azzal párhuzamosan tennék lehetővé, hogy a választók több jelöltet is támogathassanak, az közelebb állna az LMP elképzeléseihez, mint a korábban ismertetett kormánypárti koncepciók. Hangsúlyozta, hogy az aláírásgyűjtéssel nem zárnák ki a kisebb támogatottsággal bíró szervezeteket a versenyből, miközben nem kellene otthonaikban zavarni a választókat, és csökkenthetnék a visszaélések számát is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×