Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Orbán: Nem becsapós fiatalító kúrákra van szükség

A miniszterelnök szerint át kell alakítani a magyar társadalom öregedéshez való viszonyát, ugyanis "a holnapot felélő fogyasztás világában" egészségtelen módon felértékelődött az emberi élet egy rövid, 16-30 év közötti szakasza, az élet többi része pedig leértékelődött.

Orbán Viktor ezt hétfőn mondta a Parlamentben, az Idősügyi Tanács alakuló ülésén, ahol úgy fogalmazott: "minőségi időskori életre van szükségünk, nem pedig becsapós fiatalító kúrákra".

A nagy reklámügynökségek igazán komoly célcsoportja a 16-30 év közöttiek korosztálya, azonban a fogyasztói társadalom e koncentrált figyelme a fiatalságra akaratlanul is leértékelte az emberi élet többi szakaszát - fejtette ki.

Álláspontja szerint ebből fakad az, hogy az emberek egyre inkább titkolják saját életkorukat, fiatalabbnak akarnak látszani, mint amilyenek, holott egy társadalom erejét, életképességét az is mutatja, ha az emberek minden életkorukban büszkék lehetnek az éveik számára. Ezért "rosszul tesszük, amikor küzdünk az idősödés ellen, és rosszul tesszük, amikor minden eszközzel az örök ifjúság szérumát próbáljuk feltalálni" - mondta, hozzátéve, az Idősügyi Tanácsnak ezért dolga az is, hogy javaslatokat tegyen ennek a szemléletnek az átalakítására.

A kormányfő arról is beszélt: azt a jelenséget, hogy a magyar emberek egyre tovább élnek, egyre hosszabb ideig kapnak nyugdíjat és vesznek igénybe egészségügyi ellátást, a kormány nem rossz, hanem jó hírnek tekinti. A baj az, hogy a magyarok még mindig rövidebb ideig élnek, mint a nyugati országok lakosai - tette hozzá, megjegyezve: Európa számára az időskor problémája abban áll, hogy túl kevés gyerek születik, nem pedig abban, hogy az emberek hosszabb ideig élnek.

A miniszterelnök az alakuló ülés alkalmából - amelyen átadta a tagoknak a megbízólevelüket - azt mondta, nem szerette volna, ha úgy vág neki az Országgyűlés a jövő évi költségvetési törvényjavaslat vitájának, hogy nem alakult meg az Idősügyi Tanács. Fontos - folytatta -, hogy akkor jöjjön létre e testület, amikor Magyarország megkezdi azt a "nagy menetelését", amellyel megkísérli, hogy egy bajba jutott európai gazdasági rendszertől, annak válságövezetétől minél messzebbre juthasson. Ez a feladat szokatlan megoldásokat is igényel - emelte ki.

"Ez a kormány a konzultációk kormánya, nekünk erőt ad, hogy ha az emberek véleményét megismerhetjük" - mondta, hozzátéve: azt szeretné, ha minden magyar idős ember úgy érezhetné, van hangja, törődnek vele. Magyarország megújulásában az idős emberekre is szükség lesz, a tudásukra, a tapasztalatukra, "és ne szégyelljük kimondani, egyre inkább szükségünk lesz még a munkájukra is" - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×